Elég egy eldobott csikk

2023.03.30. 10:40

Emberéleteket követeltek az idei baranyai lakástüzek

Tavaly hatan vesztették az életüket lakástűzben Baranyában, az idei évből még csak három hónap telt el, de már két olyan lakástűz volt, amely emberéletet követelt.

Zs. J.

Fotó: Hüvösi Csaba

Összesen 256 esetben riasztották a hivatásos tűzoltókat 2022-ben lakástűzhöz, ebből ténylegesen 159 alkalommal volt szükség a helyszínen tűzoltói beavatkozásra. A tavalyi baranyai lakástüzekben hat ember vesztette életét.

Idén az első halálos lakástűz február közepén történt Szigetváron. A tűzoltók ügyeletére érkezett bejelentés, hogy egy hétvégi ház kapott lángra a György dűlőben. Mikor a lánglovagok a helyszínre érkeztek, az épület már teljes terjedelmében égett. Rögtön nekiálltak a tűz oltásának, amit hamar sikerült megfékezni, a magas lángokat végül eloltották. A tűzoltók a lángok marta épületben egy embert találtak, akinek az életét sajnos már nem tudták megmenteni. Alig telt el egy hónap, újabb halállal végződő lakástűzről számolt be lapunk. Múlt héten Pécsen, a Petőfi utcában egy négyemeletes társasház földszinti lakása gyulladt ki. A lakásban ketten tartózkodtak, az egyiküknek sikerült kimenekülni a lángoló lakásból, ám a másik ember a tűzben az életét vesztette.

Az idei évben majdnem minden hétre jutott egy-egy lakástűz. Lippón egy családi ház tetőszerkezete gyulladt ki, Lánycsókon egy melléképület égett, Nagytótfalun egy parasztház, de lakástűz pusztított Komlón, a Munkácsy utcában, Pécsen, a Dugonics utcában, a Csontváry utcában és Nagypostavölgyi úton is.

Ne halmozzuk fel a szemetet! 

A katasztrófavédelem közlése szerint a leggyakrabban elektromos probléma, a fűtési rendszer hibája, főzés vagy dohányzás vezet lakástűzhöz, illetve a tűzoltók azt is megemlítették, hogy ha egy épületben sok éghető anyagot halmozunk fel, az nemcsak a tűz keletkezésének és gyors terjedésének veszélyét növeli, hanem a menekülés lehetőségét is rontja. Ezért fontos, hogy otthonainkat tisztán tartásuk, illetve arra is oda kell figyelni, hogy a családi házunk, lakásunk elektromos hálózatát is nézessük át, gondoskodjunk karbantartásáról, mert régi vezetékekből kipattanó szikra is pusztító tűzhöz vezethet. 

Életet ment a szén-monoxid-érzékelő

Sokszor beszámoltunk róla, hogy a lakásban felszerelt szén-monoxid-érzékelők életet menthetnek. Tavaly 1234-szer hívták a tűzoltókat szén-monoxid miatt, ez 197-tel több, mint egy évvel korábban. A 19 százalékos esetszám-növekedés egyértelmű oka, hogy egyre több otthonban van szén-monoxid-érzékelő, és nem utolsósorban az érzékelők terjedésének köszönhető, hogy 2022-ben 21 százalékkal csökkent a mérgezések száma hazánkban. A készülékről érdemes tudni, hogy akkor is bejelez, ha tüzet, füstöt érzékel, így még az ott lakóknak van idejük cselekedni, az éppen meggyulladt tüzet eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában