Jogerős ítélet

2023.05.12. 15:11

Nem tudta feldolgozni a szakítást, ezért Molotov-koktélokat gyártott

bama.hu (pécsi törvényszék)

Fotó: SasaStock

A Pécsi Járásbíróság a 2023. május 11-én megtartott előkészítő ülésén a vádlott férfit kétrendbeli közveszélyokozása bűntettének kísérlete miatt 1 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a próbaidő tartamára a vádlott pártfogó felügyeletét is elrendelte.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfi a korábbi párkapcsolatával történt szakítását, a nő új kapcsolatba lépését nem tudta feldolgozni.

2022. július 18-án a délutáni órákban a vádlott volt párja ismerőseinél tartózkodott, majd az új párjához ment és ott is maradt éjszakára. A vádlott azon a napon meglátogatta egy barátját, akinél alkoholt is fogyasztott, majd 22:30 óra körüli időben ment haza és apja laptopjáról volt párjának messenger üzeneteket küldött, melyben korábbi párját jelenlegi párkapcsolata miatt vonta kérdőre és kérte, hogy találkozzanak.

A nő a kérésnek nem tett eleget. A vádlott elhatározta, hogy felgyújtja volt párja új barátjának lakását. A garázsukban magához vett egy benzineskannát, abból egy boros és egy Hubertusos üvegbe benzint töltött. Az üvegekből „Molotov-koktélokat” készített úgy, hogy a rajta lévő széldzsekiből „gyújtóst” tépett és azt az üvegek szájába helyezte.

Ezt követően 01:20 óra körüli időben a kérdéses társasházhoz ment, ahol a IV. emeleti lakást szándékozott felgyújtani. Rájött azonban a vádlott, hogy az üvegeket a IV. emeletig nem tudja feldobni, így elhatározta, hogy azokat a lépcsőházba dobja be. A vádlott kiabált a férfinek, hogy jöjjön le, majd a nála lévő öngyújtóval meggyújtotta az üveg szájába tömött rongyot, a járdáról bedobta a bejárati ajtó üvegét és azon keresztül a meggyújtott borosüveget bedobta a lépcsőházba.

Az üvegben lévő benzin lángra kapott, azonban a lépcsőházban, a környezetében nem volt éghető anyag, ezért a tűz elaludt.

A vádlott ezt követően volt párja lakásához ment. Ismerte a társasház lépcsőházának kapu-nyitó kódját, a kaput kinyitotta és bement. Öngyújtóval meggyújtotta a másik üvegbe helyezett rongyot, majd azt az üveget az előtérből a lépcsőforduló felé dobta, ezután elhagyta a lépcsőházat.

Az üvegben elhelyezett benzin lángra lobbant, azonban mivel itt sem volt a környezetében éghető anyag, a tűz elaludt.

A Molotov – koktél eldobása veszélyt jelent az életre, a testi épségre, az anyagi javakra.

A vádlott a lépcsőház ablakának betörésével 20.318 forint kárt okozott.

A bíróság határozata jogerős.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!