szulejmán-kutatók

2018.01.02. 11:30

Lehetnek még váratlan meglepetések az ásatáson

Folyamatosak a történelmi jelentőségű munkálatok a Szigetvárhoz tartozó turbéki szőlőhegyen. A Szulejmán-kutatócsoport vezetője, dr. Pap Norbert szerint a munkálatok újabb és újabb dimenziókat mutatnak meg a nagyközönségnek.

Jeki Gabriella

Szigetvár, 2016. május 27. Egy török régész az I. Szulejmán török szultán síremléke (türbéje) melletti feltételezett dzsámi falmaradványainak feltárásán Szigetvár közelében 2016. május 27-én. MTI Fotó: Sóki Tamás

– Korábban többször hangsúlyozta, hogy jóval többet találtak az ásatási területen, mint amit kerestek. Idén is így történt?

– Az idei év mondhatjuk, hogy már tavaly elkezdődött, amikor mindenki elhitte, hogy megtaláltuk Szulejmán szultán sírkápolnáját és az eköré szerveződő települést. A Szigetvárra látogató török miniszterelnök-helyettes szeptemberben a türbe belsejéből adott élő közvetítést a saját népének, amelyben elmondta, hogy arról a helyszínről üdvözli őket, ahonnan a törvényhozó Szulejmán sírja fekszik, és ahol a szíve el van temetve. Miután az európai tudományosság már korábban elfogadta a tényt, teljessé vált a legitimáció és új dimenzióba került a kutatás.

– Ebben az a magas szintű állami elismerés is segített, amikor kormányhatározat biztosított 145 millió forintos forrást a további feltárásokra?

– A felfedezésünk jelentőségét erősítette meg a magyar kormányhatározat is, amely döntött a feltárásban érintett ingatlanok állami tulajdonba vételéről, egyúttal gondoskodik a lelőhely tudományos kutatásának, régészeti feltárásának folytatásáról. A legfontosabb eredmény ebben az állami felelősség kinyilvánítása a kérdésben, ami egyben a munkánk elismerése is, illetve a lezárása egy évszázados kutatási folyamatnak.

– Ez mit jelent a jövőre nézve?

– A feltárás tovább folytatódik, és a Szulejmán-sírkomplexumot szeretnénk az európai műemléki szokásoknak és jogszabályoknak megfelelően feltárni, megőrizni és bemutatni a nagyközönségnek. Fontos lenne egy, a türbét és környezetét bemutató, európai jellegű és jelentőségű, kulturális-turisztikai emlékhely kialakítása. Ez az épület egy látogatóközpontot is magában foglalna, ahol a turisták testközelből láthatnak leleteket, tárgyakat és filmeket, melyek segítenek értelmezni a történelmet.

– Hogyan segítenek a kiadványok, dokumentumfilmek?

– Elkészült és már kapható a Szulejmán szultán Szigetváron című, háromszázszáz oldalas kötet, amely hitelesen és autentikusan fogja át a korábbi évek kutatásainak eredményeit. Ennek most kezdődik a török és az angol nyelvű fordítása. A csapat szemszögéből készült egy félórás dokumentumfilm, melynek képei közt drónfelvételeket, exkluzív fotókat, történeti ábrákat, animációkat láthatunk. Most pedig egy újabb, ötvenperces film készült, és ennek a bemutatására sem kell már sokáig várunk.

– Elindult a harmadik ásatási szezon a derviskolostor feltárásával. Mit találtak?

– Feltártuk az L alakú derviskolostort, és közben kialakult már egy hipotézisünk arról, hogy az épülethez kapcsolódott egy egyszerű vendégház is, ahol az előkelő vendégek szállhattak meg. Ez szintén egy nagy előrelépés a kutatásunkban, mert az országban még soha nem tártak fel teljes egészében hasonló kolostort. A leletek minőségéből és a komplexum méretéből már most kitűnik, hogy meglepően nagy, jómódú közösség élhetett ezen a kiemelt fontosságú helyen.

– Mi volt az idei év legnagyobb felismerése?

– A kolostort egy, a szultáni családdal nagyon szoros kapcsolatban álló rendfőnök alapította, akinek a mestere a szultán lelki vezetője volt. Kiderült az is, hogy vannak a területen további épületek, melyek meghatározására további vizsgálatokat folytatunk. Úgy érzem, lehetnek még komoly meglepetések. A további kutatások sok évre adhatnak újabb, izgalmas élményeket és jóval nagyobb, ígéretes perspektívát egy olyan kisvárosnak, mint Szigetvár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!