Drávaszabolcs–Siklós

2018.03.03. 07:00

Lovas polgárőrök segítik hétvégén a határőrök munkáját

Két hete teljesítenek szolgálatot a Tenkes Lovas Sport Hagyományőrző Polgárőr Egyesület tagjai a magyar–horvát határvégen. A lovasjárőr szolgálat elsődleges célja a határvédelem segítése a Drávaszabolcs–Beremend vonalon.

Zsigmond József

Tavaly év végén kezdődtek az egyeztetések egy lovasjárőr szolgálat felállításáról a baranyai magyar–horvát határszakaszon, a Tenkes Lovas Sport Hagyományőrző Polgárőr Egyesület és a siklósi valamint a mohácsi rendőrkapitányság között. Idén február elején megszületett a megállapodás, hogy az egyesület tagjai hétvégenként több órán át járőrözzenek Drávaszabolcs és Beremend között.

– Két héttel ezelőtt indult a szolgálat, az első alkalommal, szombaton hatan, míg vasárnap négyen segítették a határvédelem munkáját – mondta el a Dunántúli Napló megkeresésére Csizik Mihály, az egyesület elnöke.

Az első szolgálaton négy lovas és két gyalogos járőr teljesített szolgálatot, név szerint: Csizik Mihály, Csizik Mihály Gergő, Győri Orsolya Kinga, Fehér Mónika, Csizikné Huber Lilla és Bálint Kálmán. A múlt hétvégén pedig két-két páros. Egyelőre szombaton-vasárnap látnak el határőr szolgálatot, mivel a legtöbb polgárőrnek civil szakmája van.

Jelenleg még nincs megoldva a lovak kocsival való szállítása az érintett határszakaszra, ezért a lovasok Siklósról indulnak el patásaikkal. Földutakon haladnak, Alsószentmárton, Egyházasharaszti, Matty, Tótokföldje, Eperjespuszta érintésével. Drávaszabolcsig az út másfél órát vesz igénybe, lent két órás szolgálat vár rájuk, a magyar–horvát határszakaszon húzódó kerítés mellett. Az előnye, hogy a polgárőrök a lovak nyergében olyan helyekre is eljutnak, amelyek megközelítése szolgálati gépjárművel csak nehezen lehetséges.

– Tizenhét polgárőrrel és hat lóval működik az egyesület. A lovaink őshonos Gidrán és Kisbéri fajtájúak, melyek korábban katonalovak voltak – mondta el Csizik Mihály. Az egyesület fiatalok jelentkezését várja, akik a tizennegyedik életévük betöltése után már polgárőr szolgálatot is teljesíthetnek.

Szigorú vizsga vár a járőrözőkre

Az egyesület 1998-ban alakult, harminchét fővel. Elsősorban sportra orientáltak, a díjugratásra, fogathajtásra. Közben kialakították a túra, míg az utánpótlás-nevelésre a póni szakosztályt. A kétezres években a hagyományőrzésre helyeződött át a fő hangsúly, a huszárok több országos és helyi rendezvényeken, programokon vettek részt. Az egyesület évek alatt átalakult, több szakosztály különvált.

2015-ben jött az ötlete az egyesület elnökének, melyet a siklósi alpolgármester, Balázs Csaba is támogatott. Korábban már voltak kísérletek a polgárőrség kialakítására a városban, és mivel az egyesület sokat jár kint a terepen, az elképzelést tett követte. Alapszabályt, nevet változtattak és így született meg a Tenkes Lovas Sport Hagyományőrző Polgárőr Egyesület. A lovas tagozaton belül elég szigorú előírások működnek, amelyek előírják, hogy milyen felkészültséggel kell rendelkeznie a lovasoknak, lovaknak. A polgárőrök sikeres járőrvizsgát, portyavizsgát tettek.

Ezek is érdekelhetik