autósiskola

2018.05.10. 13:30

Kitart székháza mellett az ATI

Évtizedek óta az egyik legismertebb cég Baranya megyében az ATI autósiskola, amelynek megmentéséért tüntetést szerveztek a minap az oktatók és a mai, illetve az egykori diákok, ugyanis eladták a már ikonikus jellegű épületet, az itt található tanpályával együtt.

H. Zs.

Mivel az elmúlt negyven évben több millióan tanultak meg itt vezetni, ezért rövid idő alatt sokan csatlakoztak a tiltakozók népes táborához.

Mint Jovánovics János, a Magyar Autóközlekedési Tanintézetek Országos Szövetségének elnöke elmondta, évekkel ezelőtt devizahitelt vett fel a Baranya Megyei ATI Kft., hogy megvásárolja az önkormányzati tulajdonú székházat, amelyben a kezdetektől működött.

A bankválság elérte a céget is, ezért nyílt licitre bocsátották az épületet. Az első két árverés eredménytelen maradt, így a harmadik fordulóban már nemcsak a kikiáltási áron értékesíthető az ingatlan, hanem attól olcsóbban is. Az ATI Kft. talált is egy befektetőt, elkészítette ajánlatát, azonban a harmadik licitet még a pályázati határidő lejárta előtt lefújták, mert egy másik befektető megvásárolta a banktól a tartozást.

Az új tulajdonos július végéig adott határidőt a kiköltözésre, az ATI egyeztetést kért, illetve megtámadta az értékesítést a cégbíróságon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!