Pécs

2019.02.22. 14:00

Új piacot nyitnának a keleti városrészben

Hamarosan piac nyílhat a keleti városrészben – a tervek szerint az Origó-Ház belső tömbjében kaphatnának helyet az árusok.

Wald Kata

Ha nem is váráscsarnok, de legalább egy piac épülhetne a keleti városrészben is – jelezte igényét több olvasónk az SMS és Postabontás rovatokban annak kapcsán, hogy Uránvárosban hamarosan átadják a megújult létesítményt.

Sokan a Budai vám környékén látnának szívesen egy piacot, hiszen ide nemcsak a városrészben élők jutnának el könnyedén, de a környező településekről busszal érkezőknek is kényelmes lenne, ha ide hozhatnák portékáikat, vagy itt vásárolhatnának be, és nem kellene a belvárosig, illetve onnan átszállással cipekedniük.

– Igaz, nem a Budai vámnál, hanem az Origó-Ház belső tömbjében tervezzük a gazdapiac megnyitását a mintegy tíz települési önkormányzat és a Pécs keleti városrészi civil szervezet által kezdeményezett Natúrpark program részeként – jelezte lapunknak Kis-Varga István, az Origó-Ház Egyesület elnöke. – Pályázati támogatásból egy fedett piactér már meg is valósult, már csak az árusítóhelyeket kell kialakítani, majd megtölteni élettel – tette hozzá.

Elsősorban helyi őstermelőket várnak, de nagy hangsúlyt kapnának a kézművesek is. Mindennapos nyitvatartást terveznek, helypénzként csupán jelképes összeget szednének. A fiatalokat a hagyományos szakmákkal megismertetnék, utána az ifjúságnak helyben nyílna lehetősége termékeik értékesítésére. Internetes webshop indítása is része a tervnek – segítségével a környező településeken élőket tudnák kiszolgálni.

A piac könnyebb megközelíthetősége érdekében az épület közelében gyalogátkelőt és buszmegállót is építenének – a tervekről már folynak az egyeztetések.

Uránvárosban kész a felújítás

Mint ismeretes, tavaly áprilisban kezdődött meg a kivitelezés az uránvárosi Hajnóczy-piacon. Az 500 millió forintos beruházás során teljesen meg­újult a létesítmény, valamint a környéke is jelentősen átalakul, a Bihari János utcától egészen a Laterumig, ahol parkolókat és új zöld felületeket is kialakítanak. A piac tavasszal, egy-két hónapon belül megnyithat, a konkrét időpont attól függ, hogy mikor lesz meg a használatbavételi engedély, illetve mikor tudnak visszaköltözni a bérlők, s nekik mennyi időbe telik újra elindítani a boltjaikat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!