Pécs

2019.03.12. 08:35

Mozgásról lesz szó a Nyitott Egyetemen

Újra várja az érdeklődőket a Pécsi Tudományegyetem Nyitott Egyetem című programsorozata.

T. V.

Forrás: Illusztráció

A következő alkalom március 12-én, este hat órakor lesz a PTE Szántó Kovács János utca 1/B aulájában. Elsőként dr. Váczi Márk Testedzés és izomláz című előadását hallgathatjuk meg, amely részben tudományos, részben ismeretterjesztő lesz. A téma a vázizomban jelentkező izomláz kialakulási mechanizmusa. Tévhitekről, tényekről és a jelenlegi tudományos trendekről beszél majd a szakértő. A sportolók mellett az idősekről is szó esik, arról, hogyan érinti őket az intenzív edzés.

Ezt követően dr. Wilhelm Márta Mozogj, hogy élj! című prezentációját hallhatjuk. Az előadás elsősorban arról fog szólni, hogy az emberi élet minősége főleg azon múlik, hogy mennyit mozgunk és hogyan tesszük ezt. Az előadó azt szeretné megmutatni, hogy milyen örömforrás a mozgás, és hogyan, mennyit kellene mozogni ahhoz, hogy a jólétünket biztosíthassuk, egészségben élhessük az életünket. Az előadások ingyenesek, bárki számára megtekinthetőek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!