Esély

2019.08.06. 17:31

Pótfelvételi: számos képzésre lehet még jelentkezni

Nemrég hirdették ki a 2019-es felsőoktatási felvételi ponthatárait. Azoknak, akiknek nem sikerült bekerülni egyik választott szakra sem, nem kell csüggedniük, hiszen a pótfelvételin még kaphatnak egy esélyt.

Mészáros Rita

Több száz gólya és néhány róka érkezett kedden Szolnokra. Félreértés ne essék, nem a vadaspark bővül, az Óbudai Egyetem leendő első éves hallgatói, azaz gólyái tartják táborukat a Tiszaligetben. Szögi Gábor, az egyik főszervező szerint városunk minden szempontból ideális egy ilyen többnapos rendezvény lebonyolítására: van strandunk, sok a zöld terület, és számos szabadidős programra van lehetőség. Idén 323 diák jelentkezett a négynapos táborra, melynek elsősorban az a célja, hogy a diákok megismerjék egymást.

Fotó: Csabai István

Sokaknak örömet hozott, amikor múlt héten kihirdették a 2019-es felvételi ponthatárokat, és a tanulni vágyók megtudták, bekerültek a kiválasztott szakra. Ők bizonyára már a megfelelő albérletet keresik, esetleg a kollégiumi elhelyezést intézik a szeptemberi kezdésre.

Vannak olyanok is, akiknek nem ennyire nagy az örömük, mert első körben egyik felsőoktatási intézménybe sem nyertek felvételt. Nem kell csüggedniük, hiszen van még pár napjuk, hogy a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezzek valamilyen képzésre. Mellettük még azok is beadhatják kérelmüket, akik idén egyáltalán nem jelentkeztek a felsőoktatásba. A választható szakok listája sokrétű, a Pécsi Tudományegyetem minden karán hirdettek meg alap- és mesterképzéseket, valamint felsőoktatási szakképzéseket is a pótfelvételi eljárásban. Nem számít tehát, hogy valakit az egészségügyi pálya vagy inkább a közgazdaságtudomány vonz, esetleg tanárnak készül, hiszen bármiből választhat magának. Hasonlóan széles a kínálat Debrecenben és Szegeden is, de a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem több szakára is be lehet kerülni.

A tavalyi eljárás során a legtöbben jogászképzésre nyertek felvételt, ezt követte a gazdálkodási és menedzsment, majd a kereskedelem és marketing. A legnépszerűbb szakok listájára felkerült még a pénzügy és számvitel, a turizmus-vendéglátás, a kommunikáció- és médiatudomány, valamint a nemzetközi gazdálkodás képzés is.

A pótfelvételin a választék ellenére is csak egy felsőoktatási intézmény egyetlen – jellemzően önköltséges – képzését lehet megjelölni. Jelentkezni kizárólag az E-felvételi rendszerében lehet augusztus 7-én éjfélig.

A felsőoktatási intézmények bizonyos szakok esetében alkalmassági, gyakorlati vizsgát vagy felvételi vizsgát is előírhatnak. Ezt a pótfelvételi hirdetményben jelzik, és közlik annak időpontját is. Ezt érdemes figyelni, hiszen az idő rövidsége miatt a vizsgára külön behívó levelet általában nem küldenek az intézmények.

A ponthatárokat előreláthatólag augusztus 26-án hirdetik ki, ekkor dől el, ki került be az általa megjelölt képzésre. A felvettek a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a ponthatárok kihirdetését követően a felsőoktatási intézménytől kapják meg szeptember első napjaiban.

Most utoljára nem kell a nyelvvizsga

A pótfelvételi eljárás keretében most utoljára jelentkezhetnek nyelvvizsga nélkül egyetemre vagy főiskolára a tanulni vágyók, 2020-tól ugyanis legalább egy B2 szintű komplex nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű okirat szükséges a felsőoktatásba való bejutáshoz. A helyzetet nehezíti, hogy a jövőre meghirdetett szakok többségén már az emelt szintű érettségi is követelmény lesz.

Érdemes kihasználni ezt az utolsó lehetőséget, hiszen a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének adatai alapján az elmúlt években a felvételizők mindössze 45 százaléka rendelkezett nyelvvizsgával. Hátrányba senki nem kerül később a munkaerőpiacon a nyelvtudás hiánya miatt, mivel az egyetemek számos lehetőséget kínálnak az idegen­nyelv-tanulásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!