zene

2019.12.18. 17:30

Megjelent Édelmann Szofi első saját klipje – Videó a cikkben!

Édelmann Szofi 2018-ban lett a PTE Hangja verseny győztese, idén pedig első saját dalát egy igazán egyedi klippel együtt hallgathatják meg az érdeklődők.

P.P.

- Miért pont Lótusz lett a dalod címe?

- Szeptember elején álltunk neki az ötletelésnek munkatársaimmal. Koszi Janka írta a dalszöveget, aki küldött nekem egy hangfájlt. Amikor meghallgattam a zenerészletet, annyira magával ragadott, hogy becsuktam a szemem és hirtelen egy lótuszvirág jelent meg. Elmondtam Jankának, aki megkért, hogy nézzek utána a virág jelentésének és ezen az irányon kezdtünk elindulni.

- Mikor fejeztétek be a dalt?

- A végleges változat október végére készült el, utána kezdtünk el gondolkodni a klipen, amelyben Kaltenecker Kristóf segített. Ez egy sokkal hosszadalmasabb munkafolyamat volt, de nagyon élveztem.

- Mesélj kicsit a forgatás pillanatairól!

- Nagyon jó hangulatban telt, két részletben forgattunk. Az első résznél szerencsére szuper volt az időjárás, és ki tudtuk használni a naplemente adta csodálatos lehetőségeket. Felrohantunk a Kis-tubesi kilátóhoz, s 40 perc alatt felvettük a jeleneteket. Mindig voltak kisebb kalandok, a legnehezebb talán az volt a klipforgatásnál, hogy szanáljuk az ötleteket. Nagyon sok volt belőlük, rengeteg volt az inspiráció. A klipben majdnem mindent én találtam ki, így teljesen ön azonos lett. Belevontam egy kis álomvilágot is a kiszínezett levelekkel, mert imádok álmodozni. Mindig az álmaimból lesznek céljaim is.

- A klipben látható ruhád nem mindennapi öltözet.

- A ruhámat egy nyári koncertre készítette Karácsony Andi. Ő az a tervező, akivel nagyon szeretek együtt dolgozni, mert látom a szemében a felcsillanást amikor megérkezem és ötletelhetünk. Két ruhát néztem ki az interneten, s ezeket gyúrtuk össze. A fluoreszkálós, fényvisszaverős anyag nagyon megtetszett, bár mások nagyot csodálkoztak először. Én imádom.

- Mit üzensz a daloddal?

- A dal egy lezárásról szól. Az életemnek volt egy olyan periódusa, amikor a szárnyaimat próbálgattam, megéltem a leszakadást, elköltöztem otthonról. Utóbbi nem volt egyszerű, mert édesanyámmal nagyon szoros kapcsolatot ápolok. Ezekről a pillanatokról szól a zeném, az elengedésről és a lezárásokról. Nagyon jó megízlelni az élet színes oldalát, és jó érzés végre felvállalni és elfogadni magamat, olyannak, amilyen valójában vagyok. Nagy öröm számomra a sok pozitív visszajelzés, a nézettség is hamarosan átlépi a 10 000-ret. Sokat köszönhetek a Gold Record Music kiadónak is.

- Legközelebb hol hallhatnak az emberek?

- Január 4-én a Trafikban, a Made in Pécs fesztiválon fogok fellépni, ahol az új dalomat is hallhatják az érdeklődők élőben is. Tele vagyok energiával, így folyamatosan ötletelek. Hamarosan a következő számomnak is nekiállunk, ennek az lesz a különlegessége, hogy én is részt veszek az írásban. Kíváncsi vagyok, hogy fog menni, de nagyon várom már. A 2020-as év végére pedig egy saját albumot is szeretnék megalkotni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!