Pécsen rendezett Rudolf Péter, s annyit utazott, mint egy kamionos

– Igaz, hogy szinte mindig a fővárosban rendez?

– Szerettem volna vidéken dolgozni, mert itt próba után még lehet beszélgetni a közös munkáról, s még hosszú „í”-vel lehet színésznek lenni. Csak a gyerekek miatt nem hagyhattam a feleségem, Nagy-Kálózy Esztert magára, másrészt mindig rengeteg előadásom volt. Mondjuk, őszintén szólva most sem egyszerűbb, mert bár a gyerekek már kirepültek, de hirtelen megint annyi munkám lett, hogy közben kamionsofőrt megszégyenítő mennyiséget vezettem. Egyszer egyébként a feleségemet már rendeztem Sopronban, A vágy villamosában.

– Van személyes kötődése a városhoz?

– Természetesen nem először járok erre. Egy nagyon szép szakmai emlék: a POSZT-on a Közeleg az idő című darabunk közönségdíjas lett, én pedig elnyertem a színészzsűri díját. A város lenyűgöző. Átlátható, pezsgő, ez az az embermennyiség és impulzus, amit még be lehet fogadni, az athéni demokráciát körülbelül ilyen közegben képzelem el.

– Az úrhatnám polgár a saját választása?

– A színház javasolta, gondolom, mert van a társulatban egy színész, Köles Ferenc, akinek „kijár” egy ilyen szerep. Magam pedig szeretem Molière moralizálását, még ha dramaturgiája nagy kihívás is. A pénzzel szerzett hatalom jellemtorzító hatása ismerős, hősünk szeretné elfelejteni, ki ő, honnan jött. Törleszkedik a hatalomhoz.

– Mennyire igyekeztek aktualizálni a történetet?

– Nem volt rá szükség, adja magát. A barokk világát mint az átverés egy eszközét használjuk. Egy polgárház átépítése, barokkosítása zajlik. Hősünk maga is barokkosodik. Cirkalmas mozdulatokba és mondatokba keveredik, nevetségessé válik. Molière színháza nagy szabadságot ad, a végletekig feszíthető Jourdain bolondériája. Az ebből adódó helyzetek a díszletünkben kiemelkednek a realizmusból.

– Az átlagember a Beugró-sorozattal és az Üvegtigris-filmekkel pozicionálja. Száznál több szerepéből mégis mi a személyes toplistája, mire büszke igazán?

– Örök elégedetlen ember vagyok, és csak egy-egy kisebb részletre vagyok büszke. Amit élvezek, az a sokféleség, hogy ennyi mindennel foglalkozhattam életemben. Lehet, hogy gyerekesen hangzik, de a filmkészítésben roppant öröm számomra, ha érzem, egy jelenetben fontos dolog történt. Megvan. Pipa. A színház viszont mindig nulláról, az aznapból indul. A folyamatos reprodukálás a lényege, hiszen a néző nem láthat mást most és egy hónap múlva sem, mint amilyen igazságot a próbákon megfogalmaztunk.

– Ha mégis konkretizálni kell?

– Ha az elmúlt időszakból ki kell emelnem számomra fontos dolgokat, akkor az általam rendezett hatrészes, kosztümös tv-sorozatra, a Kossuthkiflire vagyok büszke, amit több mint egymillióan láttak, színészként pedig a Nem félünk a farkastól a Centrálban, a Szomorú vasárnap a Madáchban, filmen az 1945.

– Milyen, amikor nem színész?

– Nagyon unalmas figura vagyok. Szeretek az Őrségben ücsörögni a barátaimmal, imádom a kávéházi életet és kirándulni, futni a kutyámmal az erdőben. Feleségem ugyanis atléta volt, a vele való erdei futások végeredménye megalázó. Együtt indulunk, és együtt megyünk haza, közben viszont kilométerekkel előttem jár. Azt terjesztem, hogy én közben az erdő szépségeivel ismerkedem. Emellett szeretek focizni, fiatalon a Vasasban játszottam.

Két Kossuth-díj a családban

Rudolf Péter 1959-ben született Budapesten. Gyermekkorát Őrszentmiklóson, Vácdukán és Vácott töltötte. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban diplomázott. Másfél évtizeden át a Vígszínházban játszott, az Új Színház művészeti vezetője volt, egy időn át szabadúszóként ténykedett, 2015 óta a Centrál Színház tagja. Játszott több mint ötven nagyjátékfilmben, s ugyanannyi színdarabban, rendezett másfél tucat darabot. Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színész, kiváló művész. Felesége Nagy-Kálózy Eszter Kossuth-díjas színésznő, gyerekeik Flóra (32 éves, Nagy-Kálózy előző házasságából), Olivér (28) és Szonja (25).