évek óta vártak erre

2020.04.30. 15:07

Megkezdődik a munka: 700 millió forintot biztosít a kormány a mislenyi iskola fejlesztésére

Az írásbeli érettségit követően felvonulnak a munkások, megkezdődik a Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola fejlesztése. Új tantermeket, tankonyhát hoznak létre, amihez a kormány 700 millió forintot biztosított. Összesen 3500 négyzetméter újulhat meg.

Németh Krisztina

Több éve tervezték, jövő héten pedig megkezdődhet a Kozármislenyben található Janikovszky Éva Általános Iskola felújítása és bővítése. Páva Péter a Klebersberg Iskola Fenntartó Központ Pécsi Tankerületének vezetője elmondta, összesen négy iskola felújítását támogatja a kormány. Elsőként a kozármislenyi intézmény újulhat meg.

- Elsősorban azokat a területeket fejlesztjük, ahol a népesség nő, tehát a gyerekek száma is nő. Másodsorban támogatjuk azokat az iskolákat, ahol nívós és színvonalas szakmai munka zajlik. Így ezekkel a fejlesztéssel mi is hozzájárulhatunk a minőségi oktatáshoz – mondta Páva Péter.

Jövő héten indul a beruházás

A távoktatás miatt az intézményben most nem folyik oktatás, így az építkezés nyár előtt, május 5-én elkezdődhet. A tervek szerint szeptemberig a nagyobb hanggal és kosszal járó munkákat befejezik, de az épület egészét februárban tudják átadni.

- Dunántúl legnagyobb városának, legnagyobb agglomerációjának iskolája a kozármislenyi. Így kormányzati felelősség is, hogy ahol a létszám és a módszertani-, szakmai munka alátámasztja, azt fejlesszék – mondta Hoppál Péter. A terület országgyűlési képviselője hozzátette: kiemelt támogatásban részesült Kozármisleny, és az eredeti tervekhez képest, többet is kapott, mivel a kivitelezés drágulása miatt a 600 millió forintos forrást 700 millió forintra bővítették.

Kiváló szakmai munkát végez az iskola, kiemelt támogatásban részesül

Hoppál Péter országgyűlési képviselő elmondta: az elmúlt évtizedben harmadszorra jelenthetnek be iskolafejlesztést Kozármislenyben.

- Most hat új tanterem – ebből kettő osztály-, négy pedig szaktanterem – , iskolai étterem és tankonyha kialakítását tervezték be – hangsúlyozta Hoppál Péter.

Méltánytalan volt az ámokfutás az igazgatónő ellen

Hoppál Péter hangsúlyozta azt is, hogy „méltánytalan és méltatlannak érzi azt az ámokfutást és támadást”, amit a polgármester indított az igazgatónő ellen.

- Nem szakmai támadás volt, hanem politikai indíttatású. Innen is felszólítom a polgármester urat, hogy kérjen bocsánatot az iskola igazgatójától – mondta Hoppál Péter, aki hangsúlyozta, a polgármesternek semmilyen jogviszonya nincs az állami fenntartású iskolával szemben, és nem elegáns, hogy egy ilyen vezetőt politikai okból támad. Rendezni kell ezeket a vitákat, de ennek helye a testületi ülés – tette hozzá Hoppál Péter.

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!