Felkészülés

2020.07.15. 12:01

Árvízvédelmi gyakorlatot tartottak Baranya több folyószakaszán

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közös árvízvédelmi gyakorlatot tartott július 14-én az igazgatóság működési területének több helyszínén.

A Duna mohácsi szakaszán a III. fokú árvízvédelmi készültséget modellezték, s ezzel egyidejűleg környezeti kárelhárítás is kezdetét vette Dunaszekcsőtől az országhatárig.

A vízügyi szakemberek az árvízi jelenségeket az úgynevezett nyúlgátépítéssel, buzgár-elfogással és bordás megtámasztással hárították el a gyakorlati terv szerint.

A nap folyamán két III. fokú helyi vízkár-elhárítási készültséget is elrendeltek: a Völgységi-patakon és az Orfűi-patakon. A Kovácsszénájai tónál szimulált veszélyt a munkatársak lokalizációs beavatkozásokkal szüntették meg.

Az elképzelt káresemények sorát egy olajszennyezés is követte, amely alapján III. fokú vízminőségi készültséget is elrendeltek a Pécsi-vízen, a Nyugati elkerülő úton.

A gyakorlat célja, hogy a vízügyi ágazat összehangolt munkával készülhessen fel a komoly árvízi és vízminőség-védelmi kihívásokra, s azokra szakszerűen és eredményesen reagálhasson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!