Bóly

2020.09.13. 13:01

Néhány rendezvényt jövőre halasztanak

A járványhelyzet változása és a regisztrált koronavírus-esetszámok növekedése miatt jelentősen változtak az őszi bólyi programok – közölte az Erzsébet Vigadó. Eszerint elmarad a szeptember 17-ére tervezett, Bólyi Arcok című könyvsorozat 2020. évi köteteinek bemutatója – 2021 februárjára halasztották a programot.

A szintén jövő csütörtökre meghirdetett „Ábrándon túl” című Für Anikó–Karácsony János estet se tartják meg – a művészekkel történt egyeztetés után úgy döntöttek a szervezők, hogy a rendezvényt 2021. első félévében pótolják.

Az október 15-én 19 órára meghirdetett Rudán Joe Akusztik koncertet viszont a jelenlegi álláspont szerint megtartják a Vigadóban.

Az október 27-ére tervezett Pál Feri: Én, Mi, Mindenki című előadásának sorsa – amelyet nem az Erzsébet Vigadó szervez, csak a helyszínt biztosítja – egyelőre bizonytalan. A szervezők kérik a jegytulajdonosok türelmét, és bíznak abban, hogy az előadás megtartható lesz az októberi időpontban.

A Vigadó tájékoztatása szerint szeptemberre és októberre több kisebb rendezvényt is terveztek, az időpontok előtt 7-10 nappal döntenek majd megtartásukról, akkor véglegesítik az időpontot és a helyszínt is.

Az október 23-i városi ünnepségen a járványhelyzetre tekintettel rövid, szolid megemlékezést tartanak. A bálok, lakodalmak, iskolai és óvodai rendezvények számára a jogszabályok adta lehetőségek szerint továbbra is biztosítják a termet az intézményben. – Ezeknek a megtartása a szervezők döntésén és felelősségén múlik – a teremfoglalás bármikor visszamondható, bármilyen anyagi vagy jogi következmény nélkül – hangsúlyozzák.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!