Tél előtt

2020.10.16. 11:30

Gyönyörködhetünk még a dézsás növényekben az utcákon, tereken

Több tízezer virág díszíti megyeszékhelyünket, a főtéren már megszokott pálmák, leanderek jól illeszkednek Pécs mediterrán hangulatához. Míg nem jönnek a fagyok, helyükön maradhatnak.

T. V.

a20201006_metszik a dŽzs‡s nšvŽnyeket, leandereket a SzŽchenyi tŽren_PŽcs_LL_DN

Fotó: Laufer László

Az enyhébb, tavaszi időjárás beköszöntével Pécs városa évről évre virágba borul, így volt ez idén is.

Hogy a növények jövő nyáron is városunk díszei lehessenek, a Biokom Nonprofit Kft. szakemberei a fagyra érzékeny közterületi dézsás növényeket az időjárás függvényében – de legkésőbb november közepétől – fedett, fagy­mentes csarnokba szállítják, ahol megfelelő gondoskodás mellett vészelhetik át a tél zordabb napjait. A különböző fajta leanderek, selyemmirtuszok, babérok, korallberkenyék és magyalok számára a tél folyamán az átmeneti helyen, a teleltetőben hasonló gondozás szükséges, mint a szabadban, így nagy gondot fordítanak a szakemberek a megfelelő mértékű öntözésre, a szükséges növényvédelemre.

Pécs a késő őszi időszakban sem maradhat virágok nélkül, Nagy Ervin városi főkertésztől megtudtuk, hogy az árvácskák, hagymás növények a város frekventált közterületeit díszítik majd. Ilyenek például a Szent István tér, a Kossuth tér, a városháza előtti terület vagy a Citrom utca, ahol a Tüke kút melletti virágágyásban különösen szépen szoktak mutatni az árvácskák és a tulipánok. De a belvároson kívül a többi városrészt is virágosítják majd, így Uránváros központi terén, Meszesen és a kertvárosi helyszíneken gyönyörködhetünk majd a növényekben. A közterületi virágágyásokba 22 ezer árvácskát és 50 ezer hagymás növényt ültetnek majd ki az ősz folyamán a Biokom szakemberei.

Leállnak a kutak

A Biokom Nkft.-től megtudtuk, hogy október 15-tel kezdik leállítani a vizes látványosságokat, az ivókutakat, csobogókat, szökőkutakat. Ez folyamatosan történik, a külterületektől a belterületek felé haladva. A szökőkutakra ezután fokozatosan felkerül a téli burkolat is. Egyetlen ivókutat nem zártak még el, a 48-as térit, mert megvárják vele az ’56-os megemlékezéseket, hogy a pécsi polgárok az ünnepség során használni tudják, amennyiben szükséges.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!