ahol jobb óvatosnak lenni

2021.01.22. 17:30

Ezek a legveszélyesebb baranyai útszakaszok

Az elmúlt évben jelentősen csökkent a személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma a rendőrség statisztikájának előzetes adatai szerint. Országosan összesen több mint 13 ezer személyi sérüléssel járó baleset történt, ami 17 százalékkal kevesebb mint 2019-ben volt. A halálos kimenetelű balesetek száma is csökkent, 2019-ben 530 vesztették életüket az utakon, tavaly 419-en.

Zs. J.

Fotó: Matey István

A baranyai adatok is javultak az egy évvel korábbihoz képest. Huszonkét százalékkal kevesebb személyi sérüléses baleset történt, illetve a megye útjain öttel kevesebben, 16-an vesztették életüket tavaly. Ez közel 25 százalékos csökkenést jelent. Márciusig, a koronavírus megjelenéséig és a korlátozások bevezetéséig közel hasonlóan alakultak az adatok az előző évhez képest, majd jelentős csökkenés volt tapasztalható. Két olyan hónap volt, ami hosszú évekre visszamenőleg nem történt, hogy egyetlen egy halálos kimenetelű baleset sem történt a megye útjain.

Egyes vélemények szerint két tényező befolyásolhatta pozitívan az adatokat. Egyfelől kevesebben indultak el hosszabb utakra a korlátozások bevezetése miatt, illetve a rendőri jelenlét is hatással lehetett, hogy kevesebb személyi sérüléssel járó baleset történt. A rendőrség fokozott ellenőrzéseket tart, több sebességmérést végez, illetve egy újdonságot is bevezetett tavaly az egész ország területén, civil autókból mérik illetve rögzítik a szabálytalan sofőröket. A felvételeket havonta a rendőrség saját honlapján teszi közzé, Pofátlan(tan)ítás címen, amit több százezren néztek eddig meg.

A megyében továbbra is vannak olyan gócpontok, ahol jóval több baleset történik, ilyen a 6-os számú főút Pécsváradnál, a Pécs–Orfű szakasz, illetve a Görcsöny–Baksa–Bogádmindszent közötti útszakasz. Az idei évben is csökkent a személyi sérüléses balesetek száma a 2020-as januárihoz képest. Január 17-ig összesen 15 személyi sérüléssel járó baleset történt, ebből öt súlyos, kilenc könnyű és egy halálos kimenetelű volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!