vádaskodás

2021.04.12. 11:30

Méltatlan támadás ért egy baranyai falut, Kisvaszart

Beleszállt egy aprócska falu, Kisvaszar életébe az országos botrányairól hírhedtté vált szekszárdi politikus, Hadházy Ákos. Lapunk információi szerint a „védelmébe” vett családnál a rendőrség többször is volt már vendég, ennek ellenére a falutól eddig komoly segítséget kaptak, holott a balliberális politikus azzal vádolta meg a helyieket, mintha azok lopnák a pályázati pénzeket.

Bóka M.

Forrás: Google Street View

Az alig pár száz lelkes Kisvaszaron bár sokan nehéz körülmények között élnek, igyekeznek a közösség számára is megfelelő és elfogadható életet élni, ugyanakkor lapunk úgy tudja, hogy az egyik család erre nem igazán vevő, akiknél a rendőrség különböző ügyek miatt volt már, a faluban pedig félnek tőlük. Tavaly is azért szóltak a helyiek a polgármesternek, mert bár karanténban kellett volna lenniük, ezt megszegték, a rendőrség ezért megbírságolta őket.

Hadházy Ákos a napokban megjelent a településen, majd egy hosszú Facebook-posztban kezdte el védeni a szóban forgó családot, miközben azzal hergelte a követőit, hogy azért kaphatták a bírságot, mert a „család fel merte emelni a szavát amiatt, hogy a romák felemelésére szánt pénzek tekintélyes részét ellophatták” és az „ő házukra már nem jutott pénz.

Ezzel szemben a család házának nyílászáróit is kicserélték a pénzből – ez a botránypolitikus által közölt fotókon is látszik különben –, de bojlert, kazánt, mosógépet és hűtőt is kaptak, a festést is elvégezték, valamint kaptak paplanhuzatokat is, illetve különböző OKJ-s képzésekben vehettek részt, ami kétmillió forintba került. A család egyik tagjának pedig új szociális bérlakást tudtak biztosítani.

A megtámadott polgármester, Kovács Mónika szerint az egy dolog, hogy Hadházy őt támadja, de ezzel a lépésével valójában nem neki, hanem az egész falunak ártott, hiszen így a pályázati lehetőségeiket tette kockára.

A vádaskodásokra a polgármester elmondta azt is, hogy milyen segítséget biztosítanak helyben: többek között húsvéti, karácsonyi élelmiszercsomagot, lakhatási támogatást, iskoláztatási és óvodakezdési támogatást, újszülötteknek kelengyetámogatást, diákoknak tanulmányi előmenetel szerinti támogatást. Ingyenes a szemétszállítás, a járványban maszkot, fertőtlenítőket, élelmiszercsomagot osztott az önkormányzat, szociális tűzifát is adnak, biztosítják a nyári gyerekétkeztetést azok számára is, akik nem részesülnek gyermekvédelmi támogatásban. Csak az elmúlt két évben nyolc pályázatot nyújtottak be a település, illetve az intézményei fejlesztése céljából. Tüdőszűrést, nőgyógyászati szűrést is tartottak, volt ortopédiai, általános belgyógyászati és egyéni tanácsadás, valamint csoportos egészségfejlesztő előadások is, valamint félezer közösségi és fejlesztő foglalkozást szerveztek. Közel hetvenen szereztek piacképes szaktudást, miközben jogi tanácsadás, adósságkezelési és munkaerőpiaci tanácsadás lehetősége is adott volt. Kialakítottak egy közösségi és szociális funkciót betöltő ingatlant, ahol főzési, tisztálkodási, mosási lehetőséget biztosítanak ingyenesen. Két önkormányzati bérlakáson kisebb felújítási munkákat végeztek el, és hét új különálló szociális lakóingatlant hoztak létre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!