egyetem

2021.04.26. 07:00

Új kitörési pont lehet a modellváltás, a PTE rektora szerint pozitív változások jönnek

Végre egyszerűsödhet az egyetemi adminisztráció, ami évtizedek óta csak duzzadt, és egyre bonyolultabb lett – fejtette ki a Dunántúli Naplónak Miseta Attila. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora elmondta, jó az együttműködés az egyetem vezetése és a modellváltásért felelős kormánybiztos között.

Vizvári Soma

– Kezdjük egy friss hírrel! Idén a PTE levéltára nyerte el az Év Levéltára díjat.

– Lengvári István kollégánk vezetésével működő levéltárunknak kiváló csapata van. Büszkék vagyunk rájuk! Nagyon tanulságos dokumentumok találhatóak a gyűjteményünkben, amelyek a korábbi rektorok, dékánok, egyetemrészek működésével kapcsolatosak. Egy rektor hiheti azt, hogy most nehéz helyzetben van a járvány, valamint a modellváltás miatt, de azért ezekből az iratokból kitűnik, hogy minden időszaknak megvoltak a maga problémái, amiket meg kellett oldani.

– Az orvoskar és a klinikai központ természetesen kiveszi a részét a járvány elleni védekezésből. Nemrég például arról szóltak a hírek, hogy egy nemzetközi projektben vettek részt, amelyben koronavírus elleni gyógyszer kifejlesztésén dolgoztak.

– Meg kell említeni, hogy nálunk van a Virológiai Nemzeti Laboratórium is, Jakab Ferenc vezetésével. A klinikai központ és az orvoskar végezte el azokat a méréseket, amelyek a diagnosztikához kellenek. A Covid-központban pedig természetesen kezelik a betegeket, amely óriási terhet ró az intenzíves és más kollégákra is.

– Hogy bírják?

– Nehezen, de talán most már végre enyhülés lesz az oltásoknak köszönhetően.

– Oltakozott már?

– Természetesen, együtt a többi laboros kollégával. Amúgy pont az én intézetemben, a Laboratóriumi Medicina Intézetben végezzük a PCR- és szerológiai vizsgálatokat.

– Milyen az együttműködés a modellváltás terén a kormánnyal, és az azért felelős kormánybiztossal?

– Kifejezetten jó a kapcsolatunk Stumpf Istvánnal, aki önálló személyiség, és munkájával a magyar felsőoktatás felemelkedéséért dolgozik. Bízunk abban, hogy hasonló lesz az együttműködés a kuratóriummal és a felügyelőbizottsággal is. Az biztos, hogy minden átalakulás rejt magában kockázati tényezőket, de optimista vagyok. Végre egyszerűsödhet az egyetemi adminisztráció, ami évtizedek óta csak duzzadt, és egyre bonyolultabb lett. Ez óriási terheket ró a „termelő” egységekre is. Az adminisztráció hatékonyabbá tétele talán a legnagyobb előttünk álló feladat. Félelemre egyébként nincs ok, ahogy elmondtam, több fórumon is. Akinek van valós értékteremtő feladata akár az oktatás, a kutatás, az innováció, vagy az adminisztráció területén, annak nem kell aggódnia.

– A kuratórium összetételét már régóta találgatja a helyi sajtó.

– Egyetlen eddig felmerülő nevet – beleértve Szili Katalinét – sem tudok megerősíteni.

– A PTE népszerűsége folyamatosan nő az egyetemre jelentkezők körében. Nem tartanak attól, hogy a modellváltás körüli negatív hírverés ezt meg­akaszthatja?

– Nincs mitől tartanunk. Az egyetemre jelentkezők motivációja a színvonalas képzés, jó diploma, valamint a jó munkalehetőség. A PTE körülbelül 110-120 milliárd forintnyi fejlesztési forrást kap az elkövetkező években, ami óriási lehetőség. Megpróbáljuk úgy alakítani a körülményeket, úgy erősíteni az oktatói gárdát, és a háttérfeltételeket, hogy a modellváltás valóban egy új kitörési pontot jelentsen az egyetem számára. Ez nyilván nagyon fontos a városnak és a megyének, valamint az egész régiónak is.

– Ha a sikeres modellváltás mindenkinek ennyire fontos, akkor mi lehet annak az oka, hogy helyi politikusok rendre igyekeznek pártpolitikai térbe terelni a kérdést?

– Sajnálom, hogy tényleg sikerült az elmúlt harminc évben túlpolitizálni a társadalmat. Olyan triviálisan tudományos kérdések is, mint például a mostani járvány, politikai konnotációt kaptak. Ez rendkívül bárgyú és szakmaiatlan. Úgy hiszem, a lehetőségek közül a jobbikat, a modellváltást választottuk. Egy vezetőnek tudnia kell dönteni, és képesnek kell lennie arra, hogy döntéséről meggyőzze kollégáit, ami nálunk kifejezetten rendben zajlott, ha voltak is ellenhangok. Azt pedig tudomásul kell vennünk, hogy vannak olyan politikusok, akiket nem lehet meg­győzni. Pedig meglátásom szerint az egyetemen, a városon, de a régión belül is hatékonyabb összefogásra, kevesebb kritikára, és ugyancsak hatékonyabb lobbizásra van szükség. És nem utolsósorban mindenkinek érdemes lenne gyakorolnia a keresztény erények közül a megbocsájtást!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!