Borisz Jaksov ötven órán át játszott a klaviatúrán

– Miként sodorta Pécsre az élet?

– Turistaként jöttem Magyarországra, és itt ragadtam. Budapesten volt az Orosz Kulturális Központ, bementem és megkérdeztem, nincs-e valami munka. Épp egy tűzzománc kiállítás nyílt és kellett egy teremőr. Megismertem ott egy hölgyet, együtt őrködtünk. Azt mondta, ő is zongorista és elvisz Pécsre. Gondoltam, ez csak vicc, de nem az volt. Így kerültem a Pécsi Nemzeti Színházba, ahol a Pécsi Balettnél kezdtem dolgozni, mint korrepetitor. Majd felkérést kaptam, hogy a Művészeti Szakközépiskola balettos növendékeit kísérjem zongorajátékommal.

– Hogyan indult az Áfiumos karrierje?

– Csak lementem szórakozni. Legendás zenészekkel találkoztam, köztük Gömbös Gyulával, akivel aztán együtt zenéltem a városban több helyen. Az Áfiumban mondták nekem, Borisz nem szeretnél nálunk zongorázni? Így kezdődött, és a bezárásáig ott zenéltem.

– Miért éppen a zongora lett a hangszere?

– Hatéves voltam, mikor mondtam otthon, kell nekem egy pianínó, mert szeretnék zongorázni. Akkor apám lerajzolta nekem a billentyűzetét, és én csak bütyköltem a rajzokon. Aztán a nagymamám vett egy pianínót. Azóta zongorázok.

– Milyen érzésekkel emlékszik vissza az Áfiumban eltöltött időkre?

– Szép időszak volt, amit ma már nem lehetne megismételni. Érdekes volt megélni, mert nagyon közeli volt, hogy az oroszok elmentek innen és a rendszerváltás is akkor zajlott. Mások voltak az emberek is. Zongoráztam más pécsi szórakozóhelyeken is, de a leghosszabb ideig az Áfiumban zenéltem.

– Van még esélye a bárzenélésnek a mai világban?

– Erre szerintem nemigen lesz már igény, ez ott, akkor volt jó, abban a korszakban, azon a helyen. Az élőzene ma is kell a vendéglátóhelyeken, de már más műfajokra kíváncsi a közönség. Megélni ebből akkor se lehetett, ez inkább egy hobbi, egy életmód volt. A zenélés öröméért, a közönség szeretetéért érte meg csinálni.

– Volt kedvenc dala a közönségnek?

– Volt egy barátom, aki mindig Louis Armstrongtól a Heaven című számot kérte és énekelte is hozzá. Mások is gyakran kértek dalokat. Amit kértek, eljátszottam, ha nem tudtam, másnapra megtanultam.

– Egy-két érdekes történetre is emlékszik?

– Igen, a kalapos babgulyásra! Nem tudtam, hogyan kell enni, akkor megmutatták nekem, hogy leveszed a kalapot és eszed, hát én az egész tányérral átfordítottam. A másik történet a Guinness-rekordomhoz fűződik, itt, az Áfiumban 50 órát egyfolytában zongoráztam. Péntek déltől vasárnap délután 2-ig. Sokan jöttek drukkolni és ébren tartani. Sikerült!

Pécsett él 30 éve

Borisz Jaksov karmester, zongorista, szaxofon és popzene szakon végzett az oroszországi Lipeckben. 1992-ben turistaként jött Magyarországra, csaknem 30 évvel ezelőtt Pécsett telepedett le.