Az ország top 100 alkotójának legújabb munkái láthatók a biennálén

– Négy éve volt az utolsó kiállítás. Akkor ez most biennálé, vagy quadriennálé?

– Az országos tárlat öt évtizedes története során nem mindig sikerült kétévente megrendezni, kétszer is négyéves szünetet tartottak. Most pedig új alapítványi szervezéssel megy tovább a bemutató, és a pénzügyi viszonyokat látva könnyen lehet, hogy triennálé lesz belőle.

– Miért Pécsett van mindig ez az országos esemény?

– Közrejátszott ebben a kezdeteknél a Zsolnay porcelánok sikere, de nem a gyár tervezői miatt, sokkal inkább az akkori pécsi, siklósi kerámiaművészek elismertségének köszönhetően lett Pécs az állandó helyszíne. Egyébként az Országos Kisplasztikai Biennálé is akkor, 1967-ben indult, ugyancsak Pécsett. Egyszerűen erős volt itt a kézművesség, a Zsolnayn túl például a kesztyűgyártás is rásegített.

– Mi látható most?

– Közel száz alkotó utóbbi öt esztendőben készített legjobb munkái. Érezhetően jön fel egy új generáció, igen tehetséges fiatalokkal. A katalógusban pedig megelevenedik a múlt is, régi fotók kaptak helyet a biennálék történetéből.

– Mi változik azzal, hogy a Janus Pannonius Múzeumtól átvette a szervezést a Kecskeméti Stúdióban alakult Kortárs Kerámiaművészeti Alapítvány?

– Az anyagi biztonság. Ez az alapítvány ugyanis harminc éve szimpozionok, kiállítások támogatásával foglalkozik.

– Mi alapján döntöttek az ide érkező művekről?

– Összesen 165 jelentkezőből választottunk ki 97-et, s van akinek 2-3 munkája is itt van. Nemzetközi a színvonal, minőségi elemekkel. Talán a bevállalós új tendenciákból, a határokat feszegető munkákból, formatervezett kerámiaedényekből kevesebb van, inkább kerámiaszobrokat láthatunk.

– Kik a pécsi díjazottak?

– A Svájcban is alkotó Füzesi Zsuzsa, a Japánban élő pécsi Husz Ágnes és Simon Zsolt József, aki nemrég költözött le a városba.

– Igaz, hogy ezúttal már tehetséges hallgatók munkái is láthatók?

– A MOME-ról és a PTE Művészeti Karról is beválogattunk 5-5 diáktól alkotásokat, s ők bátran hozzányúltak egészen új anyagokhoz, formákhoz.

– Külön választható napjainkban az iparművészet a kerámia­művészettől?

– Ezt csak tudat alatt választja szét a közönség és az alkotók. Én úgy gondolom, egy jól kimunkált edény formai bravúrokkal egyértelműen versenyképes a kerámiaszobrokkal. Az pedig sajnos magyar tradíció, hogy kevésbé sikerül a népi tárgyak átírása mai használati edényekké, s hogy egy kicsit másoljuk a japán, amerikai tárgykultúrát.

– Milyen irányban halad a kerámiaművészet?

– Több mint 35 éve tanítok, előbb a MOME-n, majd Pécsett és jó látni, hogy az egykori tanítványok milyen sokra jutottak. Tény, hogy korábban jelentősebb volt a magyar kerámiaművészet a világban, s az ezredfordulótól volt 15 év, amikor stagnáltunk, de az utóbbi esztendőkben ismét meglódult a szekér.