színház az egész világ

2021.08.06. 14:57

Ma debütál a Kinizsi, a nép fia című rockopera

Óriási sikere volt a Siklósi Várban a Kinizsi, a Nép fia című rockoperának, amelyet csütörtökön este a premier előtt az egészségügyi dolgozóknak mutattak be. A szervezők és a stáb ezzel is köszönetet mondott az elmúlt időszakban végzett áldozatos munkáért.

Zs. K.

Fotó: Zs. K.

Szentgyörgyváry Péter várkapitánytól már megszokhattuk, hogy mindig nagy sikert hozó produkciókat hoz létre. Ha még emlékszünk, tavaly tavasszal az egész országot bejárta az általa rappelt Van egy vár a Tenkes alján című videoklip és dal, de említhetnénk a sikeres várfesztiválokat, vagy éppen a rendszeres, minden korosztályt kielégítő programokat, amelyekkel az elmúlt években sikerült a Siklósi Várnak méltó helyet kivívnia hazánk turisztikai térképén, és ezzel együtt 100 ezer fölé feltornázni az éves látogatószámot.

A várkapitány legújabb ötlete nyomán készült el a Kinizsi, a nép fia című rockopera, melynek szövegét ő maga írta. A csütörtöki, premier előtti bemutató hatalmas sikert hozott. A Beleznay Endre rendezésében készült produkcióban olyan művészek szerepelnek, mint Sasvári Sándor, Vadkerti Imre, Götz Attila, Csengeri Attila, Rudán Joe, Györfi Anna, Kusnyér Anna, és ne felejtsük ki a fantasztikus dalokat, Balásy Szabolcs zeneszerző munkája nyomán, melyet élő zenekari kísérettel hallhatott a közönség. A Vivat Bacchus és a VoiSingers együttes tagjai pedig feledhetetlen keretet adtak az előadásnak. A premier ma este 20:30-kor lesz, és a darabot szombaton és vasárnap este is bemutatják.

Aki még szeretne belépőt vásárolni, az a vár látogatóközpontjában érdeklődhet, a pénteki és a vasárnapi előadásra még korlátozott számban elérhetőek jegyek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!