fogyasztóvédelmi ismeretek

2021.09.17. 10:47

A diákokat tudatos fogyasztóvá formálják

Pécs hazánk azon városai közé tartozik, ahol az iskolák is nagy hangsúlyt helyeznek a fogyasztóvédelemre – a települések közül Budapest jár az élen tizenkét intézménnyel, Debrecen és Győr héttel holtversenyben a második, a bronzérmes pedig Pécs, ahol öt iskola nevel fogyasztói tudatosságra.

W. K.

Forrás: MW

Fotó: Shutterstock

Most, a tanév kezdetével az oktatási intézmények ismét pályázhatnak a „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címre – a gyakorlatban hasznosítható fogyasztóvédelmi ismeretek terjesztését ösztönző pályázatát immár hatodik alkalommal írta ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Tájékoztatásuk szerint az általános és középiskolák a tanév végéig bármikor benyújthatják jelentkezésüket. A címet az eddigi öt körben összesen 93 oktatási intézmény (34 általános iskola és 59 középiskola) érdemelte ki – köztük öt pécsi iskola.

A pályázat kiemelt célja a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatoknak fokozottan kiszolgáltatott fiatalok segítése abban, hogy tudatos fogyasztóvá váljanak.

Az idei felhívás fontos újdonsága, hogy kiemelt területként jeleníti meg a hamis zöldállítások felismerésének támogatását. – Egyre többen élik környezettudatosan az életüket, folyamatosan nő az újrahasznosított, csomagolásmentes, bio- vagy organikus termékek iránti kereslet. A vállalkozások számára tehát kifizetődő lehet, ha efféle árukat kínálnak. Nem minden esetben teszik azonban ezt megalapozottan: egy frissen publikált uniós felmérésben a zöldállítások 42 százaléka túlzónak, hamisnak vagy megtévesztőnek bizonyult – hívja fel a figyelmet az ITM.

Vizsgálódnak

Tavasszal indított országos ellenőrzés-sorozatot a szaktárca, amelyben élelmiszerek, ruházati, háztartási és vegyipari cikkek környezetkímélő jellegére vonatkozó állítások valóságtartalmát vizsgálják. Az akció szeptember végéig tart – elsősorban a környezetbarát, újrahasznosított termékeket árusító és csomagolásmentes boltokban. A Fogyasztói tudatosságra nevelő iskolákba járó fiatalok figyelmét arra is felhívják, hogy amit „zöldként” kínálnak, nem biztos, hogy az.

Korán kezdik, hogy tudatos fogyasztókat neveljenek

Fotó: MW

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!