Gyönyörű természet

2021.10.07. 08:00

Baranyai erdők fotóival pályázhatnak a túrázók

Az Erdők Hete (október 4–10.) alkalmából a Mecsek­erdő Zrt. fotópályázatot hirdetett, illetve erdei túrát szervez.

Zs. J.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Szombaton a Remete-rétről induló, Gyere velünk erdőt járni című túraprogramján a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola pedagógusai a Közép-Mecsek számos érdekességével ismertetik meg a résztvevőket.

A Mecsekerdő „Négy évszak az erdőben” címmel fotópályázatot is hirdet, amelyen mindenki részt vehet, aki szeretné megosztani mecseki erdőjárásainak élményeit, pillanatait. Egy pályázó akár két képpel is indulhat, a fotókat a [email protected] címre várják október 19-ig.

A beérkezett képeket a Mecsek­erdő zsűrizi, a kiválasztottak a Mecsekerdő 2022-es falinaptárában szerepelnek majd, az alkotók pedig nyereményben részesülnek. A Mecsekerdő december 1–15. között az összes beküldött fényképet közönségszavazásra bocsátja Facebook-oldalán, a legtöbb szavazatot elérő kép alkotója szintén nyereményben részesül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában