Emléktáblát avattak

2021.11.23. 12:32

A legszigetváribb szigetvárira emlékeztek

Emléktábla avatásával tisztelegtek volt iskolájában, a szigetvári Zrínyi Miklós Gimnáziumban Molnár Imre emléke előtt születésének 101. évfordulóján, november 19-én.

M. R.

Forrás: Sz. Ö.

Az 1920-ban született Molnár Imre a helyi gimnázium tanára és igazgatóhelyetteseként dolgozott, s fontos helytörténeti kutatásokat végzett. Alapítója és elnöke volt Szigetvári Várbaráti Körnek. A település 1966-os várossá való nyilvánításában is jelentős szerepet játszott. Tevékenysége országos elismertségre tett szert, Illyés Gyula, aki Molnár Imre hatására írta Hódolat a szigeti Zrínyinek című versét, a „legszigetváribb szigetvárinak” nevezte.

Hatása máig él a városban, díszpolgárrá választották, a helyi könyvtár is nevét viseli.

Az emléktáblát a Baranya Megyei SZC Zrínyi Miklós Gimnáziuma és Szakképző Iskolája és a Várbaráti Kör által szervezett ünnepi megemlékezésen avatták fel, ahol dr. Vass Péter polgármester és Varga Zoltán, a Várbaráti Kör elnöke méltatta Molnár Imre tevékenységét, illetve az iskola diákjai is közreműködtek az avatáson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!