busz

2021.12.02. 20:00

Érdekvédőkkel tárgyalna a Fidesz a buszvezetők ügyében

Azt követően, hogy mindössze néhány százalékos béremelést ígértek a buszvezetőknek, a vezérigazgató bérét viszont duplájára emelték, a Tüke Busz sofőrjei között a Fidesz városházi frakcióvezetője bejelentette: tárgyalásokat kezdeményez a buszos szakszervezetekkel.

Bóka Máté

– A jelenlegi állományunkkal meg tudjuk oldani a feladatainkat. Majd aggódom, ha aggódni kell, de akkor a városnak is meg kell tennie a buszvezetők megtartására irányuló lépéseket – fejtette ki még nyáron a cég élére kinevezett vezérigazgató, Bánkuti István. Akkor még azzal számolt, hogyha rövid időn belül huszonöt-harminc fő elmegy, az azzal járhat, hogy sokkal többet kell túlórázni, de úgy gondolta még augusztusban, hogy ez nem valószínű.

Csakhogy időközben éppen a vezérigazgató fizetését duplázták meg, a baloldal a 70 százalékos prémium mellett havi bruttó egymilliós fizetést szavazott meg számára, ami évente valamivel több mint bruttó 20 millió forintot jelent. Bár ez az összeg megegyezik azzal, amit a leendő vezérigazgatónak egyébként is ígértek a korábbi pályázati kiírásban, de mivel a sofőrök csupán 4,4 százalékos emelést kaptak, így az igazgatói béremelés információink szerint nagyon komoly elégedetlenséget szült a vállalatnál.

A Fidesz városházi frakcióvezetője, Csizmadia Péter csütörtökön a témában úgy nyilatkozott, hogy szeretnének az érdekképviseletekkel is egyeztetni, informálódni a Tüke Busznál kialakult helyzetről, ezért a társaságnál működő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezettel (SZAKSZ) és a Tüke a Független Dolgozók Szakszervezetével (FDSZ) is szeretnének tárgyalni.

Az elkeseredett buszsofőröket is képviselik

– Aggasztó hírek érkeztek a Tüke Busztól, mert az elkeseredett sofőrök elfogadhatatlannak tartják a számukra megajánlott minimális béremelést. Úgy gondolom, hogy az idei évben kellő türelemmel viseltettünk a városvezetés irányába a tekintetben, hogy kezdjenek valamit a helyzettel. Jelentős számú sofőr tervezi elhagyni a céget, ami végső soron járatkimaradásokhoz, járatcsökkentésekhez vezethet – magyarázta.

– Itt az idő, hogy felvegyük a kapcsolatot a szakszervezetekkel, hogy pontos helyzetértékelést adjanak arról, hogy elégedettek-e a szimbolikus béremeléssel, és amennyiben minden így marad, akkor a közeljövőben mi várható.

Ezek is érdekelhetik