Hitélet

2022.01.11. 12:22

Hittanról való tudásukat mérik össze a diákok

Az idei tanévben is útjára indult az internetes böngészős hittanverseny a Pécsi egyházmegyében azzal a céllal, hogy a diákok gyarapítsák a hittanfoglalkozásokon szerzett tudásukat, megismerkedjenek a különböző keresztény alapdokumentumokkal, legfontosabb internetes oldalakkal.

W. K.

Fotó: Havran Zoltán

A közelmúltban érkezett a második fordulójához a megmérettetés, amelynek témája ezúttal – a püspöki szinódushoz kapcsolódóan – a szeretetközösség, részvétel és küldetés. 

Az internetes böngészős hittanverseny célja az is, hogy a tanulók szélesítsék kulturális, művészeti, történelmi, földrajzi ismereteiket egy-egy tantárgyhoz, műveltségi területhez kapcsolódóan. – A feladatok megoldása internetes böngészést igényel, alapvetően az internetes forrásokra támaszkodnak, de nyomtatott segédanyagok is felhasználhatók, ezenkívül felnőttek, szülők, hitoktatók is bátran nyújthatnak segítséget a források elérésében, megfelelő használatában – közölte a Pécsi egyházmegye. 
A négy fordulóból álló versenyre két korcsoportban jelentkezhettek a tanulók

A négy fordulóból álló versenyre két korcsoportban jelentkezhettek a tanulók az általános iskola 5–6., valamint 7–8. osztályos diákjai. 
A feladatlapokat a mostani, második fordulóban is e-mailben kapják meg a versenyzők, valamint a hitoktatók, a megoldások visszaküldését szintén elektronikus úton várják, a beküldés határideje 2022. február 20. A legtöbb pontszámot elérő versenyzők díjazásban részesülnek mindegyik kategóriában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!