Energiaválság

2022.10.21. 13:31

Közgyűlés: A Bőrklinika és a Mandulás kemping cseréjét a takarékossági intézkedések közé rejtették

A pécsi közgyűlés pénteken tárgyalta azt az intézkedéscsomagot, aminek elvileg az volt a célja, hogy le tudjanak faragni az uniós szankciók miatt elszabadult energiaárakból. Ehhez képest viszont az egyik legkonkrétabb intézkedés éppen a Mandulás kempingnek a Bőrklinikára történő cseréje volt.

Bóka Máté

Fotó: Laufer László

A közgyűlés elején Péterffy Attila baloldali polgármester úgy vezette fel a napirendet, hogy gazdasági válság előtt vagyunk és azért, hogy Pécsen ennek hatásain enyhíteni lehessen, 104 pontos akciócsomagot alkottak meg. Azt szeretnék, hogy a lehetőség szerint a legnagyobb támogatottság mellett fogadnák el.

Ruzsa Csaba alpolgármester kiemelte, hogy a héten a szakmai szereplőkkel, cégvezetőkkel tárgyaltak a korábban felvázolt intézkedési tervben foglaltakról. Az elképzelésekről szólva többek között elmondta, hogy december 27. és január 8. között igazgatási szünetet rendelnek el a Polgármesteri Hivatalban, a Hullámfürdőben mérséklik a víz hőmérsékletét. A cafetériáról lemondanak a tisztségviselők az év végéig, szintén a következő két hónapra vonatkozólag a reprezentációs keretet is felére csökkentik. (Ez utóbbi kapcsán megjegyezendő, hogy a polgármesteri beszámolóból kiderült, hogy éppen október elején vásároltak meg félmillió forintért Zsolnay-porcelánokat - például bordugót és retro galambot -, hogy azokat elajándékozhassák repiajándékként.)

A városvezetés szerint a Tettye Forrásház Zrt.-nél a már két éve elkészült napelemparkokat szeretnék végre beüzemelni, bíznak abban, hogy az uniós források megnyílhatnak, és a közvilágítás korszerűsítését is elkezdhetik a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kezelésében lévő Kodály Központban, valamint a Pécsi Nemzeti Színházban lámpacserét hajtanak végre. 

Több intézményben csökkentik a hőmérsékletet, Bercsényi utcában lévő, jelenleg a Pécsi Ellátó Központ által használt épület értékesítését, illetve felújítását is átgondolják. A lakásállományt felülvizsgálják, mert Pécsen nagyjából 500 lakást nem használnak, nem jó műszaki állapotúak, felújításuk kifejezetten gazdaságtalan. A városi cégektől a telephelyük használatának felülvizsgálatát kérték, valamint a home office lehetőségének bevezetését. Ezek mellett szociális csomagot, valamint kisvállalkozásokat segítő programot is szeretnének elindítani. 

200 milliós bevétel lesz belőle

Ugyanakkor becsempészték az intézkedési tervbe a Mandulás kemping és a Bőrklinika cseréjét is. A baloldali becslések szerint is legalább egymilliárd forintot érő Bőrklinikát közel 200 millió forintért, valamint a  Mandulás kempingért cserélik el, az utóbbi piaci értéket viszont aligha képvisel, hiszen természetvédelmi terület és a beépítése ellen lakosok is tiltakoztak.

Ruzsa Csaba felvázolta, hogy a Bőrklinika értékesítésére lefolytatott eljárás során tartott egyeztetéseken összesen 770 milliós vételi ajánlat hangzott el, ez azonban kevesebb volt, mint az ingatlan tulajdonjogának megszerzésekor, 2010-ben megállapított 926 milliós összeg, ezért javasolták a cserét. 

Csizmadia Péter: „ez jelentős lépés a börtön felé"

Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető szerint felelős, a pécsiek érdekeit szolgáló döntéseket kell ilyen időkben meghozni, de eddig minden érdemi javaslatukat lesöpörte a baloldal. 

A legfontosabb ezek között az volt, hogy miközben a pécsiektől, az önkormányzati dolgozóktól azt várják el, hogy takarékoskodjanak, addig a politikai szereplőknek, a baloldali holdudvarnak példát kellene mutatnia, és saját magán kellene takarékoskodni. 

– Elfogadhatatlan, úgy képzelik el a terhek megosztását, hogy önök semmilyen módon nem akarnak részesülni azokból. Felháborító, hogy egy tipikus szocialista ingatlanmutyit eldugnak az takarékossági javaslatok közé, aminek eddig ellenállt Tasnádi Péter, Toller László és Páva Zsolt is. Ám, amióta Péterffy Attila a polgármester, azon munkálkodnak, hogy az önöket finanszírozó háttérembereket helyzetbe hozzák. Önök számára ez egy jelentős lépés a börtön kapuja felé – mondta baloldali városvezetőknek címezve a politikus. Hangsúlyozta, a teljes napirendben szándékokról, utasításokról, felkérésekről van szó, ezzel szemben egyetlen konkrétum van: ez az ingatlancsere, amit már hosszú ideje rejtegettek. 

– Ehhez nem tudunk asszisztálni, mert akármennyire is vannak a csomagnak támogatandó elemei, számos lépéssel egyetértenénk, mindezt elfogadhatatlan célra használják fel - közölte. 

Bognár Szilvia: „ez egy trükk, politikai thriller"

Bognár Szilvia, a korábbi DK-s alpolgármester közölte, hogy meglehetősen aránytalannak tartja az intézkedési csomagban, hogy 104 pontból 90 érinti a kulturális és szociális szférát és egyébként pedig nagyon sok esetben csak feltételezések szerepelnek. 

– Aggályos, hogy a város ingatlanvagyonának eladását is belecsempészik a csomagba – utalt a Bőrklinika és a Mandulás kemping cseréjére. – Eleve aggályos, hogy az MSZP-hez kötődő ingatlanszakértő mérte fel az értéket, és nem volt arra sem próbaértékesítés, hogy vajon ér-e valóban 800 millió forintot a Mandulás kemping, vagy sem? Ez egy trükk, politikai thriller arról, hogyan lapátolják ki az önkormányzat és a pécsiek vagyonát – emelte ki. 

A képviselő egyben kérte azt is, hogy erről a pontról külön szavazzanak. Ehhez később a volt jobbikos képviselő, Hencsei Zsolt is csatlakozott. A városvezető koalícióban ülő LMP-s Kóbor József szintén azt kezdeményezte, hogy a bőrklinika ügyét vegyék ki az intézkedési tervből, vagy máskor szavazzanak róla – ezt természetesen az MSZP-s befolyás alatt lévő városvezető koalíció elutasította. 

A fideszes képviselő Barkóczi Csaba azt is megkérdezte, hogy pontosan kitől jött az ötlet erre az ingatlancserére. 

– Nem emlékszem arra, hogy ki találta ki – felelte Péterffy Attila. Ruzsa Csaba egy ponton aztán arról szólt, hogy szerinte egyértelmű elvárás a Miniszterelnökségtől, hogy ingatlanokat adjanak el. Később pedig azt mondta: „úgy érzem magam, mint a sarki kocsmában, amikor megittak három felest és mindenki összevissza beszél". 

Inkább energetikai fejlesztésre költenének, de nem 

Kővári János, az ÖPE-KDNP frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy augusztus elején emelkedtek meg az energiaárak, majd a kormány bejelentette: csak azoknak jár támogatás, akiknek van intézkedési terve, ezért álltak csak neki a munkának, de a csomagban emlegetett megtakarítások jó része nem is lesz érezhető idén. 

– Évekig azt hallgattunk, hogy milyen rossz volt a korábbi világításkorszerűsítési projekt, de most hitelből egymilliárd forintot költenének el erre, de ezt már eddig is meg lehetett volna tenni, ahogyan a Tettye Forrásházat is rá lehetett volna kötni a napelem parkokra – fogalmazott. 

Mivel a következő fejlesztési ciklus pécsi elképzelései között jóléti programokat, luxuskiadásokat fogalmaztak meg, ezért Kővári javasolta, hogy energetikai megtakarításokra fordítsák inkább a pénzt és épületek korszerűsítésére, napelemek telepítésére szánják a TOP-forrásokat. 

Ezt elutasították a városvezetők, akik szerint egyébként a Tettye Forrásházat sem lehetett volna rákötni eddig napelemparkokra és a közvilágítási fejlesztést nem hitelből szeretnék megoldani. 

200 ezer forintot ad a kormány havonta

Az LMP-s Kóbor József a vitában kijelentette, hogy az ő zöldbiztosi keretének maradványát is felajánlja rászorulóknak, kisgyermekes intézményeknek, előtte viszont kifejtette, hogy egész Európában mindenhol hasonló problémákkal küzdenek, és ők várnának a kormánytól javaslatot, hogy miként támogassák a lakosokat.  

Csizmadia Péter frakcióvezető erre úgy reagált, hogy havonta 200 ezer forintnyi rezsiköltséget vállal át a kormány a családoktól. Hangsúlyozta: éppen a baloldaliaktól kapta meg néhány napja, hogy csődbe akarja vinni a várost és populistának nevezték, amikor maga is rezsitámogatási programot akart indítani Pécsen, és azt le is szavazták. 

Cégvezetők prémiuma marad, és a biztosi, politikai állások is

Sajgó György (Momentum) szerint kihasználatlan, lerobbant ingatlanokat is el lehetne adni például Pécsbányán, Gyükésben, valamint támogatást adni a háziorvosi rendelők számára is. 

Barkóczi Csaba (Fidesz) képviselő szerint a cégvezetők prémiumát is át kellene tekinteni, felülvizsgálni, semmi értelme ugyanis a politikai haveroknak, a szövetségeseknek kifizetni több tízmillió forintot, valamint az innovációs biztost és a sportberuházási biztost fizetni. Kővári János hasonlóan érvelt, ám később baloldal leszavazta a tanácsnoki, biztosi posztok felfüggesztését.

Kővári javasolta, hogy a jelenlegi helyzetben a jégpálya és a karácsonyi vásár esetében is érdemes lenne megvizsgálni a megtakarítási lehetőségeket, a rövidebb nyitva tartást is. Kezdeményezte még, hogy a képviselő keretéből rajta kívül más képviselő is ajánljon fel pénzt rászorulók és kisgyermek intézmények támogatására, de ezt sem fogadták el. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!