Pesti Jánosnak köszönhető, hogy pontosan ismerjük a hely nevét, ahol élünk

– Miként választ egy nyelvész kutatási témát? 

– Alsómocsoládi fiúként soha nem gondoltam, hogy egyszer majd ilyesmivel foglalkozom. Ám volt egy magyartanárom, aki kezembe adta Berze-Nagy János Baranyai magyar néphagyományok című könyvét, és ott olyan történeteket találtam, amilyeneket magam is nap mint nap hallottam nagyszüleimtől, szüleimtől. Alig 15 évesen tíz oldalban leírtam ezeket, s ennek akkora sikere lett, hogy még a Magyar Nemzeti Múzeum Etnológiai Adattárába is eljutott. Majd mindenfelől biztattak, hogy folytassam a gyűjtőmunkát, és ez meghatározta az életemet. 

– Mi volt az első komolyabb dolgozata? 
– Az Alsómocsolád földrajzi nevei címmel írtam pályamunkát az ötvenes évek végén. Aztán a szülőfalum néprajzi értékeit lejegyezve eljutottam a mondák világába, így egyre inkább néprajzi és helynévkutatóvá váltam. 

– Mi indította el ezt követően nyugdíjasként, hogy még intenzívebben kutasson, még több nyelvészeti tanulmánykötettel jelentkezzen? 

– Főiskolai oktatóként megszerveztem a Baranya megye földrajzi nevei kiadvány gyűjtési munkálatait. Aztán rádöbbentem, ebből a hatalmas névadattárból illene néhányat meg is magyarázni. Így kezdtem bele a helynevek alaposabb vizsgálatába, és így született könyv pécsi városrészek (Bálics, Szkókó, Daindol, Balokány) néveredetének elemzéséből is. 

– Vegyük mondjuk a Szkókót, az honnan származik? 
– Abból ered, hogy ezen a területen az 1710-es években egy Matheus Szkokó nevű embernek voltak szőlőbirtokai. 

– Negyedszázada nem tanít már. Milyen munkái születtek azóta? 
– Négy tájszótárat készítettem egyedül, illetve segítséggel. Így állt össze a hosszúhetényi, az alsómocsoládi, a bodai és a völgységi tájszótár, s nemrégiben tőlem függetlenül elkészült a drávapalkonyai a felsőszentmártoni is. A legtöbb megyében viszont egyáltalán nincs vagy legfeljebb egy tájszótár létezik. 

– Sokan ismerik egy másik nyelvészeti munkájáról is, melyben a pécsi utcanevekre keresett magyarázatot. 
– Nem akartam én ezzel foglalkozni, de az ezredfordulót követően szerepet kaptam a pécsi utcanevek rendezésében. A könyv tíz év eredményét fogja össze, és 2013-ban jelent meg. 

– Milyen érdekesebb utcanév­adásokat emelne ki a gyűjteményből? 

– A mai Tímár utcát például korábban Kígyó utcának hívták, és állt itt egy rossz hírű kocsma, ezért azt kérték a lakosok, szüntessék meg az italkimérést, de az utca nevét is változtassák meg. Vagy például a mai Székely Bertalan utca egykor Frühweis utca volt, egy pécsi jegyző szőlőterülete nyomán. Másrészt eredt itt egy forrás, melynek az Aradi vértanúk útján volt a kifolyása. Ezt a forrást 1686-ban a magyar katonai erők elzárták, és a törökök nem jutottak vízhez a belvárosban, ezért aztán gyorsan megadták magukat. Ha pedig Aradi vértanúk útja, ennek korábban Petrezselyem utca volt a neve, amelyet azt megelőzően Selyem Péter utcának hívtak. A németek viszont mindig fordítva, Peter Selemnek mondták, s ebből idővel Petrezselyem lett. 

– Min dolgozik mostanában? 

– Már nyomdában van a könyv Rozmaringot ültettem cserépbe – Pesti János válogatott írásai címmel. Jelzés ez a népdalszeretetemre, valamint mindig úgy gondoltam, hogy írásaimmal nem teszek mást, mint bizonyos virágokat cserépbe ültetek, amikor pedig felélik termőföldjüket, újra átültetem. Ebben a könyvben legjobb névtani, nyelvjárástani, nyelvműveléssel kapcsolatos munkáim szerepelnek. Korábbi nyelvművelő írásaim közül egyébként jó néhány megjelent a Dunántúli Napló hasábjain is. 

– Apropó nyelvhelyesség: mi az, ami napjainkban a leginkább zavarja a köznyelvi gyakorlatból? 

– Például az ifjúság nyelvében a túlzó szavak használata. Azt már megszoktam, hogy állati meg baromi jó, de azzal nem tudok megbékélni, hogy brutál jó. Mert azért, ami brutális, az nem valószínű, hogy nagyon jó. Ezt művelt emberek is gyakran rosszul használják. Nem értik sokan a többszörös szóösszetételeket sem. Mert nem mindegy, hogy fejtett bablevest vagy fejtettbab-levest eszünk. Vagy a vásárcsarnok mellett olvastam: Villányi borbolt. Eszerint ugyanis a borbolt a villányi, nem a bor, amit árulnak. Továbbá zavar az is, hogy a stúdió meg a klinika szavakat mindenféle mesterséghez hozzácsapják. Sajnos szinte naponta születnek nyelvhelyességi hibával írt hirdetmények, intézményi nevek is. Így jó lenne ha Pécsett létrehoznának egy fórumot a nyelvhelyességi ismeretterjesztésnek. 
 

Dr. Pesti János korábbi nyelvművelő írásai közül jó néhány a Dunántúli Naplóban is megjelent 
Fotó: Laufer László