2022.11.21. 19:39
Kiderül, hogy mit tett a Biedermann család a településért
A kép illusztráció
Fotó: Matej Kastelic
A Mozsgói Látókör második alkalommal tart találkozót, amelyen helytörténeti jelentőségű témában előadást is hallhatnak a résztvevők. A november 23-án, szerda délután fél öttől a könyvtárban dr. Pallós Piroska, nyugalmazott egyetemi docens tart előadást feltárva a helyi múlt egy meghatározó fejezetét. Az elit társadalmi szerepvállalása kerül terítékre, mégpedig a Biedermann család tevékenységén keresztül. A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitűntetett előadó évekig a Kaposvári Egyetem Művészeti Kar Művészettörténeti Tanszék oktatója volt, az MTA köztestületi tagja.
Mozsgón nemcsak a Biedermann-kastély, illetve kastélypark kötődik a nemesi családhoz, hanem a nemrégiben felújított kápolna is a család temetkezési céljaira épült eredetileg, Fridrich van Schmidt neves osztrák építész és restaurátor munkája által. A Biedermannok Szentegáton is jelen voltak, Biedermann Imre a településen mintagazdaságot hozott létre, többek között állattenyésztéssel foglalkozott.