Életünk feketedoboza a telefon

2022.12.21. 12:31

Veszélyes játékot űznek a szereplők

Hatalmas sikert aratott 2016-ban a Teljesen idegenek című olasz filmvígjáték szerte a világban. Az évek folyamán számtalan remake és színházi feldolgozás is készült belőle.

Cz. E.

Fotó: Ground Picture

A Pécsi Nemzeti Színház színészei is a karakterek bőrébe bújnak. Előadásuk november 21-én, este 7 órakor megtekinthető lesz a Kamaraszínházban. 

A mai világban telefonjaink nem csak egyszerű készülékként, hanem feketedobozként is funkcionálnak. Számtalan olyan dolgot rejtenek magukban, amelyekről nem szeretnénk, ha mások tudomást szereznének, főleg a barátaink és a családtagjaink. Ennek ellenére, egy hét fős barátitársaság játékba kezd egy közös vacsora során: kirakják mobiltelefonjaikat az asztalra, és megállapodnak, ha bárkinek jelez a készüléke, ki kell hangosítani, hogy együtt hallgassák meg a hívásokat, vagy éppen együtt olvassák el a szöveges és képes üzeneteket. Ez a játék azonban veszélyeket rejt magában, és nem egy titok kerül felszínre az este során. 

A keserédes humorral fűszerezett mű eredetije Paolo Genovese nevéhez fűződik, karakterei pedig már jól ismert, pécsi színészeink által kelnek életre.  

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!