Nem szolgálja a temető nyugalmát a sebesség

2023.02.06. 16:32

Már hússzal lehet hajtani a sírok között az eddigi öt kilométer helyett

B. M.

Fotó: Löffler Péter

Sarkalatos pontja volt az előző közgyűlésnek az, hogy a szocialista-DK-s önkormányzat a pécsi köztemetővel kapcsolatban úgy döntött, hogy az ottani 5 kilométer/órás sebességhatárt felemeli 20 kilométer/órásra. A hivatalos indoklás az volt „a jelenlegi 5 km/óra már nem életszerű, a biztonságos közlekedés 20 km/óra mellett is fenntartható”. 

Kővári János, az ÖPE-KDNP frakcióvezetője szerint a temető nem egy szolgáltatás, hanem kegyeleti hely, ahol alapvetően sétálva közlekednek az emberek, és kérte is, hogy ne vezessék be a magasabb sebességhatárt, mert a temető nyugalmát ez nem szolgálja. 

Ruzsa Csaba alpolgármester azt állította, hogy „szakemberekkel egyeztettek” a megemelt sebességről és sokan járnak be autóval. A mai gépjárműállomány mellett pedig egyébként is betarthatatlan a lassúbb közlekedés – érvelt. Majd Meixner Barna, a Biokom Nkft. ügyvezető igazgatója is ezt erősítette meg, mondván „lehetetlen” 5 kilométeres sebességgel haladni egy autóval.

Lapunk ezért kipróbálta, hogy valóban lehetséges-e ennyivel közlekedni, vagy pedig valóban lehetetlen? Tapasztalataink viszont azt mutatták, hogy mindenképpen lehetséges – hiszen ha lehetetlen lenne, akkor nem is gyorsulhatnák fel nagyobb sebességre sem. Ugyanakkor kíváncsiak voltunk arra, hogy a városvezetés a közlekedési hatóságot megkereste-e a témában, de nem válaszoltak. Arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy saját magukon kívül megkérdeztek-e nyugdíjas, vagy családos egyesületet, de erre sem reagáltak. 

A döntés azért is különös, mert Péterffy Attila munkahelyéhez vezető sétálóutcában, a Király utcában is csupán 10 kilométer/órás sebesség a megengedett, a városházi sajtó beszámolója szerint két és fél éve még a bicikliseket is leszállította volna a nyeregből a Ferencesek utcájában. 

Az autóból nézve nem jelent komoly sebességet hússzal közlekedni, de egy 9. osztályosoknak szóló tankönyv alapján így is el lehet ütni egy gyalogost, mert amíg a fékre lépünk, addig megteszünk 5,6 métert, a fékezés pedig további 4,6 métert vesz igénybe, így több mint 10 méter kell ahhoz még ilyen tempónál is, hogy megállítsunk egy autót, ami 1,5 tonnájával néz szembe egy gyermek, vagy idősebb személy súlyával. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!