Pogány is szóba került

2023.04.18. 13:10

Az Iparkamara segített a középvállalkozás ipari parkba érkezésében

Az Iparkamara közreműködésével egy chipeket gyártó középvállalkozás érkezik a Déli Ipari Parkba, amelyhez az önkormányzat segítséget is nyújt. A pogányi önkormányzattal együttműködve a reptér szomszédságába pedig egy új karbantartóbázis települhet.

B.M.

Fotó: Laufer László

Péterffy Attila, pécsi polgármester a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarának mondott köszönetet azért, hogy a pécsi Déli Ipari Parkba tudnak egy kész csarnokba letelepíteni egy középvállalatot. A politikus erről a Büttner Kft. támogatásáról szóló előterjesztés kapcsán beszélt a keddi közgyűlésen, amely szerint a vállalkozásnak két részletben támogatást ad a város.

A már máshol működő középvállalkozás a PTE-vel is együttműködik, amerikai és német piacra szállít be Ruzsa Csaba pécsi alpolgármester tájékoztatása szerint. A vállalkozás a nemzetközi chipgyártócégek számára szerel és gyárt alkatrészeket, vagyis egy feltörekvő fejlődési pályára állt iparágról van szó. A gyártó pécsi telepítéséhez a meglévő épület olyan jellegű átalakítására van szükség, hogy az egy orvosi műtővel egyenértékű tisztaságú legyen.  Az önkormányzat a vállalkozás letelepedésének és létszámbővítésének érdekében 75 millió forintos támogatást nyújt a középvállalkozásnak.

A keddi közgyűlésen a Tiszta Kezek Frakció vezetője, Bognár Szilvia kérdezte meg, hogy a támogatás mennyi idő alatt térülhet meg iparűzési adóbevétel formájában, illetve a vállalat hányt főt kíván foglalkoztatni Pécsen.

Ruzsa Csaba alpolgármester ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy nagyjából 3-5 év alatt térülhet meg ez a támogatás középvállalkozások esetében, de a munkahelyek számáról nem beszélt. Ezért Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető újra rákérdezett erre, megjegyezve azt is, hogy minden új munkahely fontos Pécsnek.  Ruzsa Csaba végül azt mondta, hogy első ütemben 25-50 fővel indulnak el, 3-5 év alatt lehet 100-150 fős a létszám az új pécsi gyárban.

Az önkormányzat arról is döntött, hogy Pogánynak a pécsi repülőtér fejlesztése érdekében visszatérítendő támogatást nyújt 54 millió forint értékben. Erre azért van szükség, mert Pogány tudja megvásárolni azt a magántulajdonban lévő telket, amelyre a Fleet Air International Kft. építene repülőgépek kiszolgálására karbantartóbázist. Itt 50 embert foglalkoztathatnak, harmaduk pedig felsőfokú végzettségű lehet. Ez pedig a repülőtér későbbi fejlesztése érdekében is lényeges lehet. Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető szerint is fontos lépésről van szó. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!