Teljes pompában a Botanikus Kert

2023.05.18. 11:30

Nem kell kilométereket utazni, hogy beszerezzük a régen vágyott növényeket

Ha valamit már tizenötödik alkalommal szerveznek meg, akkor az már hagyomány. Így a Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertjében megrendezett dísznövény-kiállítás és -vásár is annak számít. A zöld forgatag május 20-án és 21-én várja a növények szerelmeseit.

cz. e.

Fotó: AS

A Botanikus Kert mindig fagyosszentek után szervezi meg a dísznövény-kiállítás és -vásárt, hiszen ekkor már a növények a szabadban is nagy biztonságban vannak. A rendezvényről dr. Wirth Tamással, a kert vezetőjével beszélgettünk, aki elmondta, hogy a rendezvénynek több célja, apropója is van. Az egyik, hogy szeretnének megjelenést biztosítani a környékbeli, az országos, a külföldi kiállítóknak, valamint a növényeladással, értékesítéssel foglalkozók számára is. A másik, hogy a kertben ilyenkor számos gyűjteményes részben most vannak teljes pompájukban a növények, ezért egyfajta bemutatása is történik a kert anyagának.

A rendezvény alaphangját a környezeti nevelés, illetve a természetvédelmi szempontok, a biodiverzitás is adja. De a két napon több különböző növénycsoporttal, egyes nemzetségekkel foglalkozó gyűjtőknek, növényszaporítóknak is lehetőségük van bemutatni növényeiket, az idelátogatók pedig egy adott, fix helyen tudnak vásárolni ezekből, így nem kell nekik több kilométert utazniuk, hogy beszerezzék őket.

Wirth Tamástól megtudtuk, hogy a korábbi kertvezetők elmondása alapján az egész rendezvény egy nagyon családias, kis létszámú rendezvényből nőtte ki magát, amely ma már országos hírnévvel rendelkezik. A vásárnak nagyon sok kiállítója, árusítója évek, sőt évtizedek óta visszajár. Mára már stabilan 30-40 kiállító van jelen a rendezvényeken, a látogatószám pedig a kezdetek óta folyamatosan növekszik.

A kert vezetője elárulta, hogy idén jelen lesz a rendezvényen a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány, amely viszonylag nagyon nehezen beszerezhető fásszárú növényekkel, félcserjékkel foglalkozik. Rajtuk kívül sikerült olyan sok szobanövényes árusítót, kiállítót is meghívni, akiket a korábbi években nem tudtak olyan arányban képviseltetni a szervezők a vásáron, mint ahogy szerették volna. Idén azonban nagy számban jelen lesznek és különleges, értékesebb szobanövényeket fognak árusítani, bemutatni. Továbbá lesz egy plumériákkal, azaz frangipáni növényekkel foglalkozó kiállító is, valamint nagy szerep jut a rendezvényen a bonsai-növényeknek és orchideáknak.

A kiállítás részét képezi az is, hogy maguk a kiállítók vállalnak szaktanácsadást és szívesen válaszolnak a kérdésekre, valamint a Botanikus Kert dolgozói is a helyszínen, valamint az üvegházakban tudnak tájékoztatást adni az érdeklődők számára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!