2023.09.17. 18:30
Köszöntötték az egyetemen az életmentő diákokat
Szeptember 14-én délelőtt a Pécsi Tudományegyetem vezetősége a Rektori Hivatalban köszöntötte a Deák Ferenc Gimnázium és Általános Iskola tanulóit, akik néhány nappal ezelőtt kimentettek egy férfit a Pécsi-tóból.

Fotó: Csortos Sz.
Mint az egyetemi lap beszámolt róla, az életmentő diákokat, akik sárkányhajózás közben segítettek egy bajbajutott, fuldokló férfin, dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora üdvözölte, megköszönte a bátorságukat és segítőkészségüket:
– Olvastuk azokat a nagyszerű híreket, hogy segítettetek egy bajba jutott emberen. Ebből is látszik, hogy sportolni nem csak jó, de rendkívüli dolgok is születhetnek belőle
– mondta a rektor.
Majd arra kérte a tanulókat, meséljék el, hogyan tudtak ilyen kis gyerekek ilyen nagy dolgot véghezvinni. Az osztály képviseletében az egyik diák számolt be saját szavaival a történtekről.
– Versenyeztünk a tavon, és mikor lezajlott a verseny, láttuk, hogy a partról egy nő kiabál nekünk, hogy lát a vízben egy fuldokló embert. Odasiettünk a férfihoz, aki belekapaszkodott a két hajó belső oldalaiba, a külső oldalon ülők pedig kieveztek. Egy súly rátekeredett a lábára, amikor bedobta a vízbe és az húzta le a vízben
– számolt be az esetről egy kislány.
Az egyetem vezetői PTE-s ajándékcsomaggal kedveskedtek az elszánt és nagylelkű tanulóknak.