Bama.hu videó

2023.10.04. 14:38

Pandát láttak Pécs belvárosában - videó

Október negyedik napja nem egy átlagos dátum, hiszen ekkor ünnepeljük világszerte az állatok világnapját. Ebből alkalomból több helyszínen szerveznek rendezvényeket, ebből a megemlékezésből a pécsi Széchenyi István Gimnázium sem maradhatott ki.

Czeczon Enikő

Közel négyszázötven diák masírozott végig a Király utcán, hogy aztán egy flashbmob kíséretében megünnepeljék ezt a napot a Széchenyi téren, amely egyébként Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje halálának évfordulója is, aki már a 13. században azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. 

A flashmob, vagy másnéven villámcsődület keretében a több száz diák egy pandát formált meg, amely a WWF - World Wildlife Fund -, a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezet logóállata. A panda az évek során az állatvédelem egyik legfontosabb szimbólumává vált.

 

Mindannyian érezzük, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként vannak jelen mindennapjaink során, így ennek a jeles napnak a kijelölése azt a célt szolgálta és szolgálja most is, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. 

A Széchenyi István Gimnázium tanulóinak villámcsődülete arra is felhívta a figyelmet, hogy védelmezzük az állatokat. Transzparenseket készítettek a tanulók, amelyeken olyan mondatok álltak, mint például "Együtt az állatokért, együtt a jövőért!", "Börtönt az állatkínzóknak!", "Nem tárgy!", "Tisztelet és szeretet az állatoknak.". 

Videónkon jól látszik, hogy mennyi diákot megmozgatott az állatok világnapja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!