A köztéri alkotások élete sem egyhangú, olykor-olykor helyet változtatnak (galéria)

Elefánt, amelyik nem járt a porcelánboltban. A pécsi Elefántos-tömb egykori cégére még 1982-ben látogatott el a felújítás erejéig egy „szépségszalonba”. A ráncfelvarrás már akkor is divatban lehetett, nem csupán korosodó dívák esetében. A kedves állat már nem teljesít szolgálatot a Jókai tér sarkán, fenn, másfél emelet magasan. Van persze utódja, ez a mi nagy szerencsénk. Arról nincs hír, hogy a leváltott ormányos hol tölti nyugdíjas éveit. 

Kötelet dobni Lenin nyakába, ahhoz kellett volna valaha a bátorság! Igaz, 1990-ben ez már sokkal kevésbé számított vagány cselekedetnek. Az egykor volt pécsi pártbizottság mellett posztolt a nagy ideológust ábrázoló alkotás. De egyszer lejárt a helypénze, nem akadt, aki újra megváltotta volna neki a területet. Ezért kellett távoznia a József Attila utcából. Elmúltak azok az évek, amikor térítés nélkül lehetett álldogálni a belváros szélén. Minden piaci alapra helyeződött, a pénz, a tőke vette át a főszerepet.

Vlagyimir Iljics (így csupán a bennfentesek, meg talán hitvese, Nagyezsda Konsztantyinova Krupszkaja asszony merte hívni), meg sem állt egészen a pécsi Szigeti-tanyáig. Ott nem volt szem előtt. Igaz, a hallgatóságának száma is alaposan lecsökkent. Egyes meg nem erősített álhírek alapján öreg párttagok néha vittek neki ebédet éthordóban, de étvágytalannak mondták a látogatás végén a segíteni vágyók a korábbi eszmei vezetőt.

Szegény Kodály Zoltán havas fejbe „öltözött” 1990-ben. Valakik tréfás dolognak tartották befedni a nagy zeneszerző kobakját. Szerencsére a jeges csapadék maradéktalanul elolvadt, de pillanatnyilag jól jött volna a mesternek valami tüzes dallam, főleg ha a haja alól pattantak volna ki a szólamok. De legalább nemzetünk büszkesége túlélte más művek szomorú sorsát. 

A Barbakán-árokban érte el a végzet a nagy magyar szimbolista költőt, Ady Endrét. Barbár kezek bántak el vele méltatlanul. Szerencsénkre nyomtalanul sikerült a tisztítás, a felújítás. De a primitívség jelképének, tökéletes példájának számított az elkövetett gyalázat. Nem az érték okán, hanem a végtelen sötétség miatt. Sötétség, mint „Nyár-éjszakán a grófi szerűn”. 

A Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont mellett derült fény Csorba Győző szörnyű titkára. A költő mellszobra az Apáca utcából (korábban Geisler Eta utcából), a régi megyei könyvtárból érkezett az Universitas utcába. Egykori helyén benőtte a sűrű növényzet, ezért nem volt feltűnő, hogy utónevét hibásan, Gyözőként írták fel a posztamensre. Azóta már réges-régen kijavították a bakit. De azért egy poétával szemben nem volt szép ez a „tréfa”, ami még 2011-ben is ott virított. 

A meggyőződéses kommunista, dr. Doktor Sándor, illetve az őt ábrázoló hasonmás 2011-ben tűnt el a Nagy Jenő utcából. A szobor talapzatát több szakember napokig próbálta szétverni, réselővel, más egyéb eszközökkel, amik közül élen járt a csákány. Hihetetlen, de szinte bombabiztos volt az alap, a vasalás sem hiányzott belőle. Nem porladt a beton, jól meg volt csinálva.

A naptárak 2014-et mutattak, amikor Weöres Sándort öntöttek le liszttel, a Király utcában. Ezzel sokkal jobban jártunk, mintha Lisztre, mármint Ferencre borítottak volna valami vöröset egy festékes dobozból. Az alkotás nagy vitákat váltott ki, de már megbékéltek vele az emberek. Egy félig-meddig tébolyult költő régebben gyakran ott ült mellette, saját székén, önnön verseit árusítva. A rímek kontárja elől a zseni nem tudott odébb ülni.