Elkeserítő

2023.11.10. 17:30

A szülők szerint beázik a nemrég átadott pécsi óvoda

Péterffy Attila pécsi polgármester néhány nappal ezelőtt közölte, hogy befejeződött a Nagy Jenő utcai óvoda energetikai fejlesztése, így „már egy kívülről-belülről megszépült környezetbe térhetnek vissza az óvodába járó gyermekek”.

Bóka Máté Ciprián

Fotó: Laufer L.

Az egykori Stock házat 1862-ben építették, többször átépítettek, de az utolsó felújítására az 1980-as években került sor. Az előző városvezetés gondoskodott volna a felújításáról, 2018-ban el is nyert egy 144 milliós értékű pályázatot erre a célra. Csakhogy a baloldali városvezetés ezt visszamondta, mert Péterffyék szerint egy újabb körben kiírt pályázat jobb volt. Ennek következtében azonban csak 2022 tavaszán kapták meg a támogatást, amely ugyan némileg magasabb összeget, 180 milliót jelentett, de az elszállt építőanyagárak miatt ez már nem feltétlenül nevezhető jó cserének. 

Mindenesetre a munkákat elkezdték: hőszigetelés, nyílászárócsere, termosztátok felszerelése, világításkorszerűsítés történt, ezek mellett korszerűsítették a konyhát, napelemet telepítettek. A főbejárat restaurálására, belső festésre és a parketta megújítására is sor került a közelmúltban. A tornatermet összekötötték a főépülettel, a terem új cserépfedést és korszerű nyílászárókat kapott. 

Egyik olvasónk szerint ugyanakkor az épület szörnyű állapotban van, a felújított tornaterem máris beázott, még az üvegen belül is folyt a víz legutóbb. Egy másik szülő azt is elmondta, hogy folyamatosan lekapcsolja a biztosítékot az áram, ami miatt pedig a riasztó szólal meg. Szerinte nem is látszik, hogy 180 milliót költött el az önkormányzat, összességében szégyen, ahogy ezt az egészet intézték, így nem meglepő, hogy ő azon gondolkodik, kiveszi a gyermekét az intézményből. 

Azt is elpanaszolta a szülő, hogy miután végre leálltak a munkákkal odabent, az óvoda előtt nekiláttak a beton feltörésének, az ottani önkormányzati építkezésnek, ami egyrészt zavarja a gyerekeket, másrészt a környéken parkolni sem lehet autóval. Nem érti, hogy miért nem lehetett ez utóbbi beruházást elvégezni akkor, amikor az óvoda is zárva volt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!