Nagyüzem a vizsgálaton

2023.11.09. 07:00

Most aztán beindultak az erdő-mező gombái

Az utóbbi időszak rendkívül csapadékos időjárásának köszönhetően szó szerint mindenhol - udvarokban, út- és árokszéleken, városi parkokban is - megjelentek a gombák. Ezekben a napokban folyamatosan érkeznek a Vásárcsarnok gombavizsgálatára az emberek teli kosarakkal és szatyrokkal, köztük volt, aki halálosan mérgező gyilkos galócát hozott be.

Balikó Gergely

Orbán Imre, a piac gombaszakellenőre elmondta, hogy két hete mintegy 40, a hétvégén pedig 60-70 milliméter eső esett. Ennek következtében nemcsak az erdőkben, hanem a mezőkön és a családi házak udvarán is beindultak a gombák – tette hozzá, azt is jelezve, hogy gombavizsgálatukra folyamatosan érkeznek, naponta mintegy 150-en.

Tájékoztatása szerint a napokban a szegfűgomba, a nagy őzláb és karcsú őzlábgomba volt a sláger. Lapunk kérdésére közölte: egy alkalommal fordult elő, hogy halálosan mérgező gyilkos galócát hoztak be. A mérgező vagy fogyasztásra nem ajánlott gombákat egyébként nem adják vissza a szakellenőrök.

Hangsúlyozta, hogy a súlyosan mérgező húsbarnás őzlábgombát előszeretettel szokták együtt leszedni a szegfűgombával. Előbbi gyilkos galócáéhoz hasonló méreganyagot tartalmaz, tehát ezért is érdemes biztosra menni és bevizsgáltatni a saját szedésű gombákat.

Orbán Imre egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagyon meg kell választani a gombagyűjtés helyét. Forgalmas út mellett, és mezőgazdasági művelt területről, kutyafuttatóról, sem szabad gombát gyűjteni étkezési célra, e helyeken ugyanis a gombák összeszedik a vegyszereket, szennyeződéseket – hangsúlyozta.

Beszámolt arról is, hogy az erdőkben jelenleg leginkább őzlábgombát és gyűrűs tuskógombát találni, most kezd megjelenni a rizike. Vargányára már csak mutatóban lehet rábukkanni, de a szakértő elképzelhetőnek tartja, hogyha a hőmérséklet 10 fok felett marad, akkor újra megjelenhet. Későbbre várják a pereszkék, köztük a lilatönkű pereszke és a laskagombák megjelenését.

A fentieknek megfelelően bőséges választék várja a vásárcsarnokra gombáért érkezőket ezekben a napokban. A leginkább kirántani való nagy őzláb kilóját 2000 forintért kínálják. A szegfűgomba 5000 és 7000 forint között megy, a déli tőkegomba kilója szintén 7000 forintba kerül jelenleg.

Bízza a szakértőkre

Ha magunk szeretjük szedni a gombákat, akkor jó tudni, hogy az étkezési célra gyűjtött gombát minden esetben be kell vizsgáltatni szakellenőrrel. Pécsett a lakossági gombavizsgálat ingyenes, a vásárcsarnokban egész évben elérhető a szolgáltatás. Hétfőtől szombatig 5:00 és 13:00 óra között, a gombszezonban: május 1. és november 30. között pedig kiegészül a vasárnapi vizsgálattal is. A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. tapasztalt szakellenőrei szezonban a hét utolsó napján délután 17:00 – 19:00 óra között is ellenőrzik a lakosság által bevitt gombákat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!