Milliós baráti pénzeső

2023.11.07. 11:30

Polip: újabb városi pluszpénz a DK-s alpolgármesteri referens rokonának

Újabb „pluszmunkára” kaphat tízmilliókat a baráti vállalkozó, aki miatt már korábban is megfenyegették a baloldaliak a városházi ellenzéket. A vállalkozó által felújítás alatt lévő óvodában már az óvónők és a szülők is aggódnak.

Bóka Máté Ciprián

Fotó: Laufer László

A szocialista-DK-s városvezetés már korábban is úgy adott közel 15 millió forintot egy vállalkozásnak, hogy az ténylegesen nem végzett munkát az önkormányzatnak. A céggel a Péterffy Attila vezette önkormányzat ugyan szerződést kötött évekkel ezelőtt a Magyarürögi vízfolyás rendezésére, de végül nem kezdte el a munkát, mert Péterffyék politikai okokból, szavazatvesztéstől tartva nem indították el a projektet. Ezt követően a vállalkozó kártérítési igénnyel élt, mondván anyagvásárlásba kezdett, illetve „a szükséges kapacitásukat rendelkezésre bocsátva tartották”. 

Hiába nem csinált semmi lényegeset a vállalkozó, ennek a követelésnek fejet hajtottak a baloldaliak, sőt, az őket kritikával illető politikusokat meg is fenyegették. Időközben aztán az is kiderült, hogy a vállalatnak a Biokommal is volt 100 milliós keretszerződése, tehát az önkormányzat egyébként sem bánt velük szűkmarkúan. 

A történetet azonban a DK-s és jobbikos szál tette érdekesebbé. Egybehangzó városházi információink szerint a cég egyik tulajdonosának rokona a városházán dolgozik, Zag Gábor DK-s alpolgármester referenseként, illetve őt DK-s irodavezetőként is emlegették. Úgy tudjuk, hogy a referens közeli kapcsolatot ápolhat, vagy ápolhatott a jobbikos önkormányzati képviselővel, Fogarasi Gáborral is. Fogarasi egy igen hosszú időszakban szinte árnyéka volt önmagának, vélhetően ez összefüggésben volt azzal, hogy nyomozás indult az önkormányzati lakások kiutalása miatt, a jobbikos politikus pedig a bérleményekről döntő népjóléti bizottságot vezeti. Korábban felröppentek olyan hírek is, hogy Fogarasi nem folytatja tovább a politizálást 2024-ben, de az utóbbi időben már Péterffy Attila is elkezdte futtatni Fogarasit, például olyan apró ügyeket reklámozva, mint egy járda megjavítása.

A történetben ráadásul újabb csavar jöhet: a már említett ominózus vállalkozó ugyanis hamarosan újabb pluszkifizetést kaphat, miután a Ajtósi Dürer utcai Óvoda és Cseperedő Bölcsőde épületének energetikai fejlesztése kapcsán több mint 20 milliós többletmunka kapcsán adott be számlát a városházára. 

Ezt egyébként vélhetően meg is kapják, hiszen Péterffynek életbevágóan fontos lenne jövőre a DK támogatása, amit mindeddig nem kapott meg Gyurcsány Ferenctől, pedig még a közgyűlést is otthagyta azért, hogy Gyurcsány feleségének tapsoljon annak politikai fórumán. Ráadásul egyes, meg nem erősített információink szerint taktikai okokból Gyurcsány éppen az érintett vállalkozónak javasolta, hogy legyen a DK polgármesterjelöltje. 

Gyurcsány ezzel azt üzente, hogy a DK holdudvara nem hanyagolható el az MSZP-s körök mellett – a polgármestert ezzel kellemetlen helyzetbe is hozta, hiszen Péterffynek így már a DK-s vállalkozónak is „udvarolnia” kell akár ilyen pluszigények teljesítésével, nemcsak a jobbikos Fogarasinak. 

Az óvoda kapcsán egyébként hírportálunkhoz eljutottak olyan információk, hogy a szülők, az ott dolgozók is elégedetlenek a munkavégzéssel, annak tempójával, mert érzésük szerint egy, asztmás gyerekekre nézve kifejezetten káros, poros építési területre küldték be a gyerekeket a nyári szünet után, és a szülők, óvónők tartottak attól még az őszi szünet előtt is, hogy nem lesz fűtés, pedig a szereléssel már végezniük kellett volna. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!