Bama.hu videó

2024.01.17. 07:13

Hihetetlen, de igaz: műanyag borítású sípálya nyílt Bogádon (videó és galéria)

Vármegyei szinten egyedülálló, műanyag felületű sípályát nyitottak Bogádon. Az oktatások már megkezdődtek, a gyerekcsoportok számára maradandó élményt szerezve ezzel.

Tóth Viktória

Fotó: Löffler Péter

Első hallásra szinte hihetetlennek tűnt amikor megtudtam, hogy sípálya nyílik Bogádon. Abban biztos voltam, hogy ezt látnunk kell. Kedd délelőtt ellátogattunk tehát a településre, ahol éppen a Bogádi Dr. Berze Nagy János Általános Iskola diákjai próbálták ki a pályát. Összesen 16 hetedikes diák vett részt az oktatáson, őket követték a nyolcadikosok, 23 fővel. A gyerekek legtöbbje még soha nem síelt, ám láthatóan-hallhatóan nagyon tetszett nekik ez az új mozgásforma.

Gosztola Krisztina tanárnő kísérte el a gyerekeket testnevelés óra keretében, mint mondta, nagyon ügyesek voltak, minden résztvevő diák megérdemelten kapott egy ötöst testnevelésből. A kétszer 45 perc hamar letelt, a diákok pedig életre szóló élményekkel gazdagodva hagyták el a területet.

– Korábban, 6-7 éves koromban már síeltem, de azóta nem. Nagyon megörültem neki amikor meghallottam, hogy itt újra síelhetek majd. Nagyon jól éreztem magam, jó a pálya is. Máskor is szívesen jönnék

 – mondta el kérdésünkre a hetedikes Bodó Zente.

A két oktatás közti szünetben Csóka Tamás, a Sí-Elek Sítanoda vezető síoktatója számolt be a kezdetekről. Mint mondta, Szekszárdon már 10 éve oktatnak, ám mára kinőtték a sítanoda pályáját. A bogádi területet alkalmasnak találták, így itt nyílt meg a vármegyénkben is hiánypótló pálya.

 

– A műanyag felület még folyamatosan nem látható, mivel ezt csak oktatások alkalmával telepítjük ki, nincs a terület egyelőre a környezetétől elhatárolva. A pálya tapasztalataink alapján jó lejtésű, oktatásra tökéletes alkalmas. A felületet a későbbiekben ősztől-tavaszig helyezzük majd ki bekerítve és folyamatosan fejlesztve. A célunk egy felvonóval ellátott, a szekszárdi sípályánkkal azonos minőségű sípálya megalkotása mely kezdő és haladó oktatásokra (gyerek és felnőtt egyaránt) is alkalmas lesz – fogalmazott a síoktató.  – Bogádon 120 négyzetméteres műanyag pályával indítottunk, mely a teljes sítudás megszerzésére is alkalmas.

A mostani nyitás a már majdnem megtelt turnusaik kiszolgálását illetve a Hejhó Síelni jó! elnevezésű ingyenes iskolai síprogram helyi kiszolgálását látja el.

A síléc és a sisak is biztosított

Csóka Tamástól azt is megtudtuk, hogy a pályán az oktatások már a héten megkezdődtek, és márciusi tanfolyamjaikra várják még a jelentkezéseteket. Az oktatásra érkezők számára biztosítják a sílécet és a bukósisakot is. Az őszi szezonkezdésre pedig a jelenlegi 4 jármű férőhelyes parkolót 8 járművesre bővítik. Az érdeklődők a pályáról és az oktatásról a Sí-Elek Sítanoda és Hófánk pálya Szekszárd Facebook-oldalon kaphatnak további információkat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!