Boldog születésnapot!

2024.03.03. 20:00

Harmincéves lett Bálint, a pécsiek kedvenc vízilova (galéria)

Ki ne ismerné a pécsiek kedvenc vízilovát, Bálintot. A közel 3,5 tonnás állat idén töltötte be harmincadik életévet, amelynek alkalmából lapunk most Bálint élettörténetéből szemezget. Szerencsére vízilovunk jelentős lepéseinél fotóriporterünk, Laufer László is jelen volt, így olvasóink számára látványos képekkel is tudunk szolgálni.

Czeczon Emese

Fotó: Laufer László

1994. február 17-én látta meg a napvilágot ez a vízibika Debrecenben, még egy éves sem volt, amikor Pécsre került. Szülei még mindig a Zoo Debrecen lakói. A vízilovak eléggé hosszú életűek, Bálint nagymamája, aki a Fővárosi Állat- és Növénykertben él, most lett ötvenéves.

Sokan sütiként ismerték meg Bálintot. Fiatalkorában a Pécsi Sütőipari Vállalat Engel János úti kenyérgyár sütödéje fogadta örökbe, és ők adták neki a becenevet. A vállalat megszűnésével a névváltoztatás is megtörtént.

Szemtanúi voltunk annak is, amikor a gondozók saját lábon terelték át az ünnepeltet a téli és a nyári szállása között. 2007-ben készült el a vadonatúj, tágas külső kifutója, 2016-ban pedig a vízilóház is megújult. Így ma már az épület ablakán keresztül télen is találkozhatnak vele a látogatók.  

2007-ben más miatt is nagy volt a sürgés-forgás a Pécs Zooban, hiszen megérkezett Bálint párja, Ágnes. Megismerkedésük után nem sokkal egy kis borjúval lepték meg a nagyközönséget, aki jelenleg Csehországban tengeti az életét.  

Bálint a mai napig nagy népszerűségnek örvend a látogatók körében. A látványetetések során - amit mi is testközelből tapasztalhattunk meg – mindig hatalmas tömeg gyűlik össze. Nyaranta pedig a zootáborban résztvevők előszeretettel versenyeznek abban, hogy kik takarítják ki leggyorsabban a vízilovak medencéjét.  

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!