2024.05.09. 08:00
Az önkormányzati hivatal is megújult Olasz községben
Megújult többek közt az önkormányzati hivatal, a településen áthaladó főút, és falugondnoki szolgálat kezdhette meg a működését az elmúlt időszakban – mindez a település pályázati sikereinek köszönhető.
Az épületek fejlesztése mellett a rendezett településkép kialakítása is kiemelten fontos, ebben a falu lakói önkéntes munkájukkal segítenek
Több sikeres pályázatot is maga mögött tudhat a település – mintegy 62 millió forintból újult meg az önkormányzati hivatal a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban elnyert támogatás segítségével. A beruházás részeként sor került az épület teljes hőszigetelésére, napelemeket is telepítettek, valamint a teljes fűtésrendszer cseréje is megvalósult: új kazánnal és radiátorokkal, valamint egy akadálymentes vizesblokkal gazdagodott az épület.
Mint Tóth Gabriella, Olasz polgármestere fogalmazott, a hivatal felújításához kapcsolódóan önerőből finanszírozza az önkormányzat az épület belső festését, nagytakarítását. Arról is döntött a képviselő-testület, hogy a kultúrház külső javítását, festését is önerőből valósítja meg. Ezek a munkálatok még folynak, illetve részben befejeződtek. Szintén önerőből és önkéntes munkával valósult meg a sportegyesület épületében a vizesblokk felújítása.
A polgármester kiemelte, nagyon nagy örömükre szolgált, hogy az elmúlt időszakban teljes mértékben megújult a településen áthaladó főút. Mindemellett a falu honlapja is megújult – a portál kezelője ugyanúgy, mint az önkormányzat híroldalának is, Primné Elmer Szandra képviselőnő.
A Magyar Falu Programban is sikeresen szerepelt a település: kültéri tároló épült, falubuszt vásároltak, és ezzel együtt a falugondnoki szolgálat is megkezdte működését Olaszon, ami igazi sikertörténet
– emelte ki a polgármester.
Az ellátásban részesülőktől érkező dicséretek mind azt támasztják alá, hogy a falugondnokunk, Schäffer Gábor, aki jelenleg alpolgármester is a testületben, nagyon lelkiismeretesen látja el a feladatát. Nemcsak az érintett idősekkel, betegekkel alakított ki jó kapcsolatot, hanem településünk háziorvosa és a falugondnok között is nagyon összehangolt az együttműködés: a vérvételre, különböző vizsgálatokra szállítja a busz a településen élőket, igény esetén. Mindezeken a feladatokon túl hétvégenként szállítja az olaszi focicsapat játékosait, ha nem hazai pályán játszanak, valamint az iskolában működő íjász alszakosztály sportolóit a Baranya Íjásza versenyeire, illetve a környékben zajló örömíjász megmérettetésekre. Segítség a falubusz a diákok utaztatásában is: tanulmányi versenyekre, röplabdaversenyekre szállítja az Olaszi Általános Iskola tanulóit-sportolóit, s az óvodásaink kirándulásaikor is rendelkezésre áll
– hangsúlyozta Tóth Gabriella.
Az iskolaépületében működő könyvtárunk is évről évre új könyvállománnyal gyarapszik a kulturális normatívának köszönhetően is, új könyvtárosunk, Erdős Katalin szeretettel várja az olvasni szerető érdeklődőket
– tette hozzá a polgármester.
Tovább fejlődnének
Idén intézmények és a játszóterek felülvizsgálata, bevizsgálása is esedékessé válik, ezeket mind önerőből finanszírozza a település. Ezek részeként új érintésvédelmi, villámvédelmi vizsgálatok szükségesek az önkormányzat épületeinél.
A jövő tervei között a sportkör épületének további felújítása szerepel. Mint Tóth Gabriella fogalmazott, a település fejlődését mindenképpen meghatározzák a pályázati lehetőségek is, melyeket igyekeznek minél hatékonyabban kihasználni.
A település szépül, a helybéliek segítségével – Júniusban a nemzetiségi napon kulturális és gasztronómiai élményeket kínálnak
Olaszon német és horvát nemzetiségi önkormányzat is működik, és nagyon aktív. Sikeresen pályáztak például a település határában álló megrongálódott út menti keresztek felújítására.
A horvátok több, utazással összekötött kulturális, valamint zarándokutat is szerveznek évenként, amelyek nagy érdeklődésre tartanak számot. Minden ősszel sikeresen bonyolítják le testvértelepülésükkel – a horvátországi Gaiccsal közösen – a bornapot, amelyet hagyományosan folklórműsorral, finom estebéddel koronáznak meg
– emelte ki Tóth Gabriella, a település polgármestere.
Az Olaszi Német Önkormányzat fogja össze most már mintegy két éve a nemzetiségi napot, amelyet nyár elején szoktak életre hívni. Az idei évben június elsejére esik az időpontja. Ez a rendezvény kulturális és gasztronómiai élményt is nyújt az idelátogatóknak.
A német önkormányzat támogatására számíthat a faluban működő német nemzetiségi óvoda és az általános iskola is.
A faluszépítő egyesület szervezi a húsvét másnapjához köthető Emmausz-járást és nyitott pincék délutánját, figyelve a gyermekekre is, akik különböző húsvéthoz kapcsolódó közösségi játékokon vehetnek részt, amíg a felnőttek a pincék hűvösben az előző ősz borait minősítik egy-egy jó beszélgetés közben.
Az idei évben a nemzetiségi önkormányzatok és a faluszépítő egyesület kezdeményezésével valósult meg a tavaszi nagytakarítás a falu egész területén; majd a települési önkormányzat a Te szedd országos akcióhoz kapcsolódva szervezett hulladékgyűjtést a falu belterületén, s ezen a napon került sor a közterületeket díszítő virágok kiültetésére is
– részletezte a falu közterületeinek szépítését célzó tevékenységeket a polgármester. Ebbe az önkéntes munkába is szép számmal kapcsolódott be a lakosság apraja-nagyja.
Az önkormányzat fenntartásához tartozó kétcsoportos óvoda új vezetője a 2023/24-es nevelési évtől Polyik Valéria, aki lelkesen szervezi az óvodai életet. Nemrég önkéntes munkára hívta a szülőket, akik lelkesen dolgoztak az óvoda udvarának, belső tereinek megújításán.
A tavalyi őszön szűkös költségvetésből ugyan, de nagyon jó színvonalú falunapot sikerült tartani. Volt motoros kaszkadőr, lovasíjász-bemutató, folklórműsor a település nemzetiségi összetételét is figyelembe véve. Felsorakoztak a házi készítésű tejtermékeken keresztül a kézműves szörpökön át a lakást, külteret díszítő kézműves termékek is. És már második alkalommal érkezett télen traktorral a Mikulás az olaszi gyerekekhez, krampuszai kíséretében.
A fiatalokat is segíti a falu
A településen élőket különféle támogatásokkal segíti az önkormányzat. A téli időszakban a szociális tűzifa pályázat lehetőségeit kihasználva tudtak tüzelőtámogatást nyújtani a rászorulóknak. Ezen kívül, a korábbi évekhez hasonlóan beiskolázási támogatással segítették az iskoláskorú gyermekeket nevelő családokat. Mindezeken túl az ifjúság támogatására is kiemelt figyelmet fordít a település: a középiskolásokat a négy egész, illetve a fölötti tanulmányi eredményeikért félévente egy alkalommal fejenként 30 ezer forint tanulmányi ösztöndíjjal jutalmazzák és ismerik el teljesítményüket.
Ugyanakkor a középiskolában már végzettekről se feledkezik meg az önkormányzat: a főiskolás, egyetemista olaszi fiatalokat a Bursa Hungarica pályázat keretein belül támogatják minden évben.
A sportra is kiemelt figyelmet fordítanak
Az elmúlt két év során szerveződött újjá a sportkör Olasz Község 2022 SE néven. A sportkör tagjai nagyon lelkesen vesznek részt a közösség életében, két motorja: Hengl Tamás és Riba Róbert. A focisták egyre szebb sikereket tudhatnak magukénak. Pártoló tagságukra is igen büszkék lehetnek, akik például a pálya karbantartásában oroszlánrészt vállalnak.
Az olaszi foci újraéledésével megújult a Táncsics Mihály utcai pincesor élete is, hiszen már van miért kiülni a pincék elé vasárnaponként: onnan szurkol a közönség egy része az olaszi focicsapatnak. A lelkes pincetulajdonosok azonban maguk is megmutatták az elmúlt nyáron, hogy milyen jó „csapatépítők”: remek utcabált rendeztek egyik nyári hévégén, melyet az idei esztendőben is megismételnek. Ennek a szervezőmunkának motorjai: Ábel Tamás és Dóczi Csaba voltak; s ha minden igaz, egy remek egyesületet is tető alá hoznak, ezzel is gazdagítva a települést. A focisták mellett az iskolában lelkes íjászcsapat működik. A gyerekek az Apró Paták Lovas Sportegyesület íjász szakosztályának alszakosztályában versenyeznek. Hun Utódok néven szerepelnek remekül tradicionális íj és fúvócső kategóriákban is; de a szomszédos falvak gyermeknapi rendezvényein is nagy sikerrel mutatták be az íjászat szeretetét, szépségeit, s természetesen ügyességüket is. Vezetőjük Tóth Gabriella; felkészítésükben, edzésükben Szentiványi Gábor vállal oroszlánrészt.