Győzelemre fehéren-feketén

2024.04.14. 15:00

Koszorús Pál civilben még nyolcvan fölött is aktív és alkot

Kiemelkedő sakkeredményei (13 éven át volt ob I.-es pécsi sakkmester), valamint a beteg gyermekek szülei számára Pécsett fenntartott ingyenes szülőszállás kialakításában végzett munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át a 80 éves Koszorús Pál március 15-én.

Mészáros B. Endre

Fotó: K. P.

– Alföldi gyerekként hogy került Pécsre? 

– Háromszoros országos bajnok sakkcsapattól hívtak el a Pécsi Ércbányász első osztályú csapatához – amely később PMSC lett – több mint ötven évvel ezelőtt, 1972-ben. Ugyanakkor a munkában a kohómérnöki, majd később a közgazdasági végzettségemet is kamatoztathattam. 

– Jól tudom, hogy nem csak a táblánál, de a sakkelméletben is otthonosan mozgott? 

– Igyekeztem minden sakk iránt érdeklődőnek közelebb hozni a játék szépségeit, a hetvenes években közel tíz éven át vezettem a Dunántúli Napló sakkrovatát. Amire pedig igazán büszke vagyok, az az, hogy 1985-ben megjelent az elsősorban az edzők számára hatékony Kombinációs Iskola című kartotékrendszerem, amellyel a csoportos sakkoktatás hatékonyságát forradalmian új módon lehetett növelni. A hazai klubok szinte mindegyike használta a kiadványt, de nagy volt az érdeklődés külföldről is. A folyamatosan átdolgozott kiadvány megjelent még 1987-ben, 1995-ben és 2000-ben is. Emellett csapattársam, Flesch János könyveit is lektoráltam.

– Igaz, hogy Flesch János máig tart egy világrekordot? 

– Ő nemzetközi mester volt, és együtt érkeztünk 1972-ben Pécsre. Sajnos már több mint negyven éve nincs közöttünk. A Guinness-rekordot jelentő esemény pedig még régebben történt, ám azóta sem tudta senki túlszárnyalni az egész világon. Ő ugyanis 1960-ban Budapesten 52 táblán adott vakszimultánt. A játékosok táblánál ültek, ő pedig fejből megjegyezte az egyes állásokat, és úgy lépett. Végül 31 győzelmet, 18 döntetlent játszott, és csak 3 táblán verték meg. Korábban hasonló teljesítményre csak az egykori világbajnok Aljechin volt képes, de ő is csak 31 táblán játszott. 

– Ha már sakkelmélet. Az MI, a mesterséges intelligencia nem fogja megölni a sakkozás szépségét? 

– Sajnos nagy esély van rá, mint ahogy a számítógép is jelentősen csökkentette a sakk varázsát. Napjaink legjobb programjai a világbajnokok tudásával vetélkednek, és az is önmagáért beszél, hogy ma már az utólagos elemzésekhez mindenki sakkprogramokat használ. 

– Hatvanévesen abbahagyta a játékot. Miért? 

– Mert azt vettem észre, hogy a fiatalok elméleti tudása lényegesen jobb, mint az enyém, s igen gyakran már a megnyitásokból jelentős hátránnyal kerültem ki. Helyette versenybíró lettem, és több hazai nyílt versenyt (Tenkes Kupa, Zalakaros, Kecskemét, Kaposvár stb.) én vezettem. Negyven nemzetközi versenyen voltam főbíró, ebből nyolc alkalommal a magyar országos nyílt bajnokságon. Két alkalommal versenybírónak hívtak a sakkolimpiára, kétszer Korcsoportos Ifjúsági Európa Bajnokságra egyszer pedig Korcsoportos Ifjúsági Világbajnokságra. 

– Hogy tölti az idejét nyolcvan fölött, a sakktól távol? 

– A Pécs-Normandia LIONS Clubbal még ma is aktív a kapcsolatom. A klub egyik kiemelkedő tevékenysége, hogy a Pécsi Gyermekklinikán kezelt leukémiás és tumoros beteg gyerekek szüleinek a klinika közelében ingyenes szülőszállást hozott létre 1984-ben. A szülőszállás 2 ággyal indult, ma már 28 ággyal működik, és érkeznek ide szülők a klinika összes osztályáról. A bővítéseket, átépítéseket illetően vannak folyamatosan feladataim. Feleségemnek, dr. Véghelyi Erzsébetnek pedig azt köszönhetjük, hogy a szülőszállás céljára az önkormányzat ingatlant biztosított. Mindenesetre ma már ott tartunk, hogy az elmúlt harminc évben több mint 80 ezer éjszakát töltöttek el itt a szülők. 

Civilben mérnök-közgazdász

Koszorús Pál 1943-ban született Orosházán. A helyi Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett, elvégezte a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem kohómérnöki szakát, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Mérnök-Közgazdasági Tagozatának külkereskedelmi szakát. A Mecseki Ércbányászati Vállalatnál dolgozott, a legmagasabb beosztása kereskedelmi igazgató volt. Csapatban háromszoros országos sakkbajnok. 13 éven át volt pécsi ob I.-es csapat tagja. A Pécs-Normandia LIONS Club alapító tagja. Megkapta Pécs MJV humanitárius díját az Esztergár Lajos-díjat. 

22 évet töltött az élvonalban

Koszorús Pál 1961-ben kezdett el versenyszerűen sakkozni az Orosházi Kinizsi ob II.-es csapatában, majd hat éven át az ob I.-es DVTK-t, három évig a Bp. Honvédot erősítette – itt mindhárom évben a csapat országos bajnokságot nyert. 1972-ben került a Pécsi Ércbányász ob I.-es csapatához (később PMSC lett), 1985-ig játszott itt a 3. táblán. Ezt követően a Komló SC első táblása volt, majd 1997-től a Pécsi-Sütő Dozsó SC-ben játszott. 2003-ban fejezte be a sakkozást. 1970-ben sakkmesteri címet, 1978-ban edzői képesítést szerzett, 1989-től nemzetközi versenybíró. Összesen 22 évet játszott az ob I.-ben. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!