Koronavírus Baranyában

2020.04.13. 13:00

Dalpremier! Léleksimogató karanténdalt alkottak a baranyai zenészek

Demjén Ferenc és Pavel Danek Vigyázz a madárra című szerzeményét dolgozták fel baranyai énekesek Baranya SoulStars néven. A projektet Friskó Péter pécsi hangmérnök fogta össze, ő mesélt a dal keletkezéséről.

Dömötör Géza

Hogy született meg az ötlet, hogy csináljatok egy baranyai karanténdalt?

Munkámból adódóan sok tehetséges, mégis ismeretlen énekessel dolgozok, gondoltam, mutassuk meg, mi is itt vagyunk. A zene szerete itt, a zeneipartól távol, még őszinte, hiteles, de a hangunkat hallatni nemigen tudjuk, így együtt azonban óriási “kraft” van a csapatban. Sokan nem is ismerték egymást, de már óriási barátkozások indultak. Igazi lelki közösség ez, innen a név is: Baranya SoulStars.

Miért éppen erre a dalra esett a választás?

Miután kipattant az ötlet a fejemből és létrehoztam egy csoportos chat ablakot, ahova minden általam énekesnek tudott ismerősömet behívtam, elmondtam nekik a tervemet, természetesen ők dönthették el, hogy részt kívánnak-e venni benne, vagy sem, továbbá ők is hozhattak ismerősöket. Miután a “kemény mag” kialakult, gyorsan megszavaztuk, hogy melyik dal legyen, 5-6 dal közül esett a választás a Vigyázz a madárra...

Hogyan zajlottak a felvételek?

A korábbi hetekben részt vettem kisebb részben, különböző munkákban, ahol otthoni, telefonos hangfelvételekkel dolgoztak, sajnos néha a végeredmény ennek következtében nem volt egységes (ami önmagában még jó is lehet), ezért egy-két rossz akusztikai környezetben, vagy rossz technikával történt felvétel miatt élvezhetetlen lett a kész nóta. Ezért azt kértem a résztvevőktől, hogy ugyan otthon, de jó minőségben, fülhallgatóval, jó mikrofonnal készüljenek a felvételek. Aki ezt nem tudta megoldani, őket én vettem fel, természetesen szünetekkel, fertőtlenítő kendőt kapott mindenki, semmi protokoll, csak a munka.

Hány nap alatt készült el a Vigyázz a madárra feldolgozása?

Az ötlet szombat délután pattant ki, egy hét múlva már a kész, kevert dalt hallgatták a résztvevők, aztán jött a videók elkészítése, elküldése Szkróbó Szabolcsnak, aki ezeket illesztgette-tologatta-tutujgatta össze, ez is pont egy hetet vett igénybe.

Mivel tölti idejét egy baranyai könnyűzenei háttérmunkás a járványhelyzet alatt ezen kívül?

Az ismert okok miatt rendezvényeim nincsenek, így hang-, fény-, színpadtechnikai munkáim teljesen leálltak, maradt a stúdiózás, ahol jelenleg zenekart nem vállalok, csak szólistákat, felolvasásokat. Ez egy ilyen időszak, alkalmazkodni, nélkülözni, utolérni magunkat kell.

Ebben a régióban milyen bevételkieséssel számol a zenei szektor?

A régió nagy fesztiváljai sajnos vagy elmaradnak, vagy későbbi időpontra teszik át a dátumokat, persze ott akkor óriási dömping lesz, de más ötletem nekem sincs. Én úgy gondolom, hogy ha valami csoda folytán júliusban engedélyezik a kisebb rendezvényeket (falunapok, tömegsport-rendezvények, kisebb fesztiválok), akkor én át tudom vészelni ezt az időszakot, ha az egész szezon “le lesz fújva”, akkor még nem tudom, hogy mi lesz. Szakmai oldalakon nagyokat beszélgetünk technikus-hangosító kollégákkal, hogy ki mit gondol. Ez a szféra egyelőre mostohagyerekként van kezelve kicsit, reméljük, hogy a kormány nekünk is dob valamiféle mentőövet. Szeretjük ezt csinálni, mindent erre tettünk fel, én 20 éve ennek élek. Én mindenesetre pozitívan nézek előre, úgy még sose volt, hogy valahogy ne lett volna – mondták az öregek.

Akik a projekt létrehozását segítették

Énekesek voltak: Schrämpf Mária, Apaceller-Czigola Orsolya, Kálmán Kate, Pataki Violetta, Tamás Éva, Apaceller Péter, Figura Ede, Götz Attila, Lukács Dorottya, Matisa András, Varga Veronika, Huber Péter, Papp Fanni, Püspöki Péter, Papp Krisztina, Wéber Ąnita, Horváth Barnabás, Szendrő Szabolcs, Friskó Péter, Dányi Szilárd, Schnieder Márk, Papp Attila. A zenei alapot teljesen újravették, a billentyűs részeket Szendrő Szabolcs (Rouge partyzenekar), a gitárokat, basszust, dobokat, zenei rendezést, keverést Friskó Péter vállalta magára. A videó elkészítéséhez Szkróbó Szabolcsot kérte fel a projektgazda, teljesen szabad kezet kapott, aztán közösen finomítgatták véglegesre.

A dal eredetijét Révész Sándor tette ismertté 1985-ös lemezén, de sok más művész mellett Rúzsa Magdi is feldolgozta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában