Utolsó nap

2022.07.09. 12:02

Még utoljára felpörgethetjük az estét

Ma, azaz szombaton búcsúzik a Toxic Weekend, és az utolsó nap olyan lesz, mint amilyennek elképzeltük: húzós, odavágós, szétszakítós – és emlékezetes.

Fotó: Shutterstock

Amikor 1996-ban fellépett a The Exploited Győrben (amely egyben az első magyarországi koncertjük volt), akkor a korabeli tudósítások szerint riadóztatni kellett a rendőrséget, a tűzoltókat, a mentőket, a kórházakat, az ambulanciákat, mindenkit, mindenkit – merthogy a magyar punkok akkor is ellátogattak a városba, ha nem volt jegyük, s ha már ott voltak, jól is érezték magukat. Most nem kell városfoglalástól tartani, a ma esti, orfűi fellépés már nyugodalmasabb lesz. Legalábbis városlakói szempontból – merthogy kinn, a kempingben nem lesz kegyelem. A punk-legenda csapat fellépése mindig nagy élmény, még akkor is, ha már minden dalt hallottunk korábban, tudjuk, mi lesz a visszataps után, talán még azt is, mivel indul a buli – de hát kit érdekel? A The Exploited buliján ott kell lenni – mert egy pár nap múlva már úgy fogjuk emlegetni, mint életünk legjobbját.

Persze nem csak ők lépnek fel ma este: kapásból a Prosectura, akik majdnem földijeink (hiszen szekszárdiak, ami éppen csak hogy nem Baranya), a Fegyelmező Részleg (ami egy iszonyatosan király zenekarnév amúgy), a Nemecsek (ami szintén), és a Discharge is, amely banda olyan, mintha a The Exploited tizenöt évet fiatalodott volna. Szóval minden rendben lesz ma este – és bízunk abban, hogy holnap reggel is.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában