Zenei kívánságok is felkerültek a bakancslistára

És szinte mindenkinek akad a rangsorában legalább egy-két különleges zenei produkció. Persze rögtön érkeznek rá a baráti körből a féltő megjegyzések, én is így jártam, amikor megtudták, hogy Rómába készülök U2-koncertre, az olimpiai stadionba, ahová 120 euró volt a belépő. Nem ér az annyit, mondták többen, de a valóság rájuk cáfolt. Mert hetvenezer ember tombolt Bonóék zenéjére, 90 méteres monitoron ment a háttérvideó, és 25 méteres tornyokban dübörögtek a hangfalak. Másrészt a járulékos örömök sokkal többet hoztak a vártnál.

Elmentünk a közeli Tivoliba, ami örök élmény marad, és Toscana déli részén kerestünk szállást, ahol a rengeteg helyi csodán túl negyedóra volt a nyugat-olaszországi tengerpart és kilométereket lehetett a homokos fövenyen a vízben gyalogolni. Berlinben a Rolling Stones koncertje kapcsán pedig felfedeztük, hogy milyen hihetetlen mértékben előttünk járnak arrafelé a kortárs képzőművészetben. 

De itthon is érdemes nagyobb összegeket beinvesztálni egy koncertjegyre. A Black Sabbath az Arénában összehozott tízezer hosszú hajú, farmerdzsekis hatvan fölöttit, a Dream Theater vagy a Ten Years After pedig pályája leszállóágában is képes volt megénekeltetni, táncra perdíteni hetvenes hölgyeket. 

A legújabb élményem viszont egy Verdi-előadás a felújított Operaházban. Mert az épület kívül-belül lenyűgöző. A nézőtér csillog-villog az aranytól, az előtér boltíveinek pedig külföldi templomokban is csodájára járnánk. A színpadon a díszletek, a jelmezek és ötven szereplő még erre is rátett egy lapáttal, másrészt számomra egyértelművé vált, hogy világsztár énekeseink vannak, Sümegi Eszterrel az élen. Szóval ilyen élményekre, gyorsan devalválódó értékeink láttán, nem szabad sajnálni a pénzt. 

Főleg nem hatvan fölött.