Felgördül a bársonyfüggöny

2022.08.23. 20:01

A Színház téren nyitotta meg az új évadot a pécsi teátrum vezetése

Pécsen, a kultúra városában a színház a többi kulturális intézménnyel való együttműködés jegyében kíván működni a továbbiakban is – hangsúlyozta Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, a Színház téren tartott évadnyitó sajtó- és közönség tájékoztatóját.

Mohay Réka

Fotó: Laufer László

A kedd délutáni programra szép számban érkeztek érdeklődők. A színház vezetősége az évad új premierjeinek ismertetése mellett bemutatta a társulathoz idén érkező új tagokat is, akik mindegyike egy-egy zenés produkcióval készült.

Fotó: Laufer L.

Pályakezdő, fiatal színművészként érkezik a Kaposvári Egyetemen végzett Bocskai Virág és Kecskés Alexisz, Katona Levente pedig gyakorlatát tölti majd a pécsi teátrumban. 

Szintén a társulat tagja lesz Laklóth Aladár, akit már A nagymama, A tanítónő, a Csókos asszony és A muzsika hangja előadásokban láthatott a pécsi közönség. 

Nem ismeretlen azonban a pécsi színházlátogatóknak Kecskés Alexisz sem, hiszen  pécsi fiatalember gyerekszínészként már ifjúkorában bemutatkozott a nemzeti színház deszkáin, többek között a Twist Olivér és A kölyök zenés előadások címszerepében, illetve a Janus Egyetemi Színházban is játszott korábban.

A sajtótájékoztatón Uhrik Teodóra, a Pécsi Balett ügyvezetője ismertette a Pécsen szeptember 17-én először látható táncjátékot, a Zorbát.

– A címszereplő az életigenlés mestere. Rávilágít, bármilyen fájdalom és zűrzavar tombol körülöttünk, érdemes élni. A tánc pedig feloldja a fájdalmakat

 – mondta az ügyvezető az érzelmek széles skáláját felvonultató, a néptáncokat és a modern stílust ötvöző új előadás kapcsán.

Fotó: Laufer L.

Vincze Balázs, a Pécsi Balett művészeti vezetője, valamint Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója egyaránt hangsúlyozták, a színházban az elmúlt évadban alkotótársakként, valódi együttműködő partnerekként érezhették magukat a társulataik tagjai. A Filharmonikusok idén is több előadásban vállalnak majd fontos zenei szerepet.

A 2022/2023-as évad terveit a továbbiakban Vidákovics Szláven művészeti vezető, Gulyás Dénes, az operatagozat vezetője, valamint Tóth Zoltán, a színház drámapedagógusa ismertették.

 

Nem engedik el a fiatalok kezét

Az idei évadban szintén nagy hangsúlyt kap az ifjú generációk megszólítása. Tóth Zoltán drámapedagógus hangsúlyozta, több, a fiatalokat célzó meglepetéssel is készülnek az évadban. Bemutatják Enyedi Éva Ö.K.Ö.R. című darabjának második részét is, mely során az előadás végkimenetelét is a közönség döntheti majd el. 

Fotó: Laufer L.

Gulyás Dénes, az operatagozat vezetője kiemelte, a városban végzett fiatal művészeknek elengedhetetlen teret nyitni a színházban, ennek jegyében a Jancsi és Juliska opera szereplői és zenészei között többen is a PTE Művészeti Karának ifjú tehetségei közül kerülnek majd ki. Az új bemutatók listájáról, a bérletekről, valamint a továbbra is műsoron maradó előadásokról a Pécsi Nemzeti Színház weboldaláról tájékozódhat a nagyérdemű.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában