Együtt ünnepel a megye

2022.08.20. 11:56

A világ minden részéből érkező elszármazottak kenyerét is megsütik ma

Kenyérszenteléssel, díjátadókkal, helyi csoportok műsoraival és neves sztárvendégekkel köszönti augusztus 20-át a megye. A kiemelkedő koncerteken találkozhatunk többek között Geszti Péterrel, Gergely Róberttel és a Hooligans együttessel is.

Fotó: AS

 A megyeszékhelyen több ponton is nagy lesz a vigasság. Pécsbányatelepen a közösségi házban például ismét megrendezik a Kenyeres napot augusztus 19-én délután. A közös kenyérsütés mellett a ház udvarán kézművesasztalok, sportos játékok, lapozgatósarok, verselős beszélgetés, bábszínházi előadás, dalos koncert fogadja a közönséget. Pécs belvárosában augusztus 20-án 10-től 23 óráig az ingyenes ünnepi rendezvényen kenyéráldás lesz, ünnepi szentmise, családi programok, koncertek és a Magyar Állami Népi Együttes Kolozsvári Piactéren című táncjátéka.

 Komlón a Szent István-napot szentmise indítja a Szent Borbála-templomban, és a Városház téren lesz a kenyérszentelés. Délután a Hatchor énekegyüttes, a HangaBanda és a Másvilág zenekar ad műsort, és utcabál zárja a napot. Bólyban a Batthyány téren 19-én 18 órakor Nyáresti dallamok címmel szól koncert a Bólyi Harmonika Együttes és Orgyán Csanád közreműködésével. Ugyanitt 20-án 17 órától a DixImage Band zenél, városi kitüntetéseket adnak át, majd utcabál következik a Black Caféval. Szigetváron 20-án 9 órától keresik „A vár kenyerét”, valamint rajz- és kézműves versenyt hirdetnek.

 A várban a nap folyamán népi táncházzal, kézműves foglalkozással, viselet- és fegyverbemutatóval várják a látogatókat, a belépés ingyenes. Szászváron falunap lesz a várkastélyban, és kiállítás nyílik szombat délelőtt. A nap másik felében színházi előadások és sportbál a program, vasárnap musical- és operettslágerek hallhatók, Gergely Róbert Szécsi Pál-emlékestet ad, és táncol a Rony, Szászvár ifjúsági tánccsoportja. Pécsváradon az ünnepi testületi ülésen péntek délután városi kitüntetéseket adnak át, majd szombaton délelőtt az Európa téren zajlik a kenyérszentelés. Délután néptáncegyüttesek, örömtáncosok, férfikórus és ifjúsági fúvószenekar ad műsort, fellép a The HeGees, az esti utcabálon pedig a mohácsi NGR zenekar játszik.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában