Különleges koncert lesz

2022.10.23. 09:41

Két zenekar is fellép a Nappaliban

Aki kicsit is jártas a pécsi zenei klubéletben, vagy néha fel szokott bukkanni a nagy nyári fesztiválok némelyikén, az bizonyára jól ismeri a FILC együttest. A csapat a Nappaliban zenél október 29-én.

bama.hu

Az este azért is különleges lesz, mert a FILC mellett a fővárosi zïp zenekar is fellép majd. A zïp 2019-ben adta ki az első kislemezét, Végtelen próbaidő címmel. Ez ötvözi a 2010-es években népszerűvé vált amerikai jazz-hip-hop és neo-soul stílus elemeket a magyar underground hip-hop szöveg- és hangulatbeli sajátosságaival. A 2020-ban megjelent, Narratíva címet viselő első nagylemez ennek az ötvözetnek a lehetőségeit bontogatja tovább, letisztultabb, fókuszáltabb hangzással. Az együttes épp a második nagylemezén dolgozik. Ennek az anyagával már találkozhatott a közönség a koncerteken 2021 nyara óta, stúdiófelvétel formájában pedig 2022 őszén hallgathatja meg. 

A pécsi underground körökben már jól ismert FILC zenekar ezúttal egy kis szkreccsel és perkával egészíti ki sajátos jazz-funk-hiphop hangzását. A pécsi srácok fiatal koruk ellenére otthonosan mozognak a színpadon, és kifejezetten jó bulikat csinálnak, aminek nagyon jó a fogadtatása a közönség részéről. Ugyanakkor a fiatalság jelen esetben nem egyenlő a tapasztalatlansággal, hiszen a zenekar tagjai korábban már számos más pécsi zenekar tagjaként pallérozódtak és gazdagodtak értékes tapasztalatokkal és színpadi rutinnal. Azt pedig, hogy a FILC tagjai zeneileg mennyire profik és felkészültek – kis túlzással – még a süket is hallhatja. Mindemellett a zenekar rajongótábora azt is nagyra értékeli, hogy nem soha sem ültek fel az aktuális divathullámokra vagy zenei trendekre, hanem mindenkor a saját, éppen nekik tetsző zenei hangzást preferálják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában