Az élet maga írja

2023.03.18. 09:56

Érzékeny, mélyreható dráma az Apolló Mozi műsorán

Premier előtt vetítik a Hat hét című magyar drámát március 18-án, délután 7 órakor a pécsi Apolló Moziban. 

Cz. E.

Fotó: Brent Hofacker

A történet főhőse Zsófi, egy profi asztalitenisz karrierrért küzdő, érettségi előtt álló kamasz, aki nehéz anyagi körülmények között él labilis édesanyjával és húgával. Zsófi későn veszi észre, hogy terhes. Életkörülményeit figyelembe véve úgy dönt, hogy egy civil szervezet segítségével örökbe adja gyermekét egy hosszú évek óta várakozó párnak. Határozott, kifejezetten felnőtt döntés ez egy fiatal lánytól, aki azonban nincs felkészülve a szülés után jelentkező fizikai és érzelmi hullámvasútra. Zsófi szemén keresztül szemléljük a szülés utáni, az örökbeadó és örökbefogadó szülőknek egyaránt érzelmileg megterhelő hat hetet, amikor még az életet adó anya meggondolhatja magát. 

A filmet Szakonyi Noémi Veronika rendezte. Érzékeny és mélyreható drámája a rangos szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában debütált. Ezt követőn pedig több nemzetközi bemutatón is sikeresen szerepelt. 2023 februárjában elnyerte a Magyar Filmkritikusok díját a legjobb film és legjobb női főszereplő kategóriában.  

Az alkotás március 18-ai vetítése után közönségtalálkozó beszélgetésre is sort kerítenek a rendező Szakonyi Noémi Veronika, a forgatókönyvíró Vincze Máté, Spiczmüller Péter szociális munkás, gyermekvédelmi szakember, örökbefogadó szülő és Harciné Gálosi Gyöngyi örökbefogadási tanácsadó részvételével. 

A beszélgetést Árkovits Amaryl pszichoterapeuta vezeti.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában