Talán igent mondok

2023.04.10. 11:33

Az örömszülők ezúttal egyáltalán nem örömködnek

Néha simán bevállalhatunk olyan filmet is moziban, amelyet ha egy sima hétvégi délután néznénk meg odahaza, valamelyik eldugottabb csatornán, az sem lenne baj.

bama.hu

A „Talán igent mondok” című munka pontosan ebbe a kategóriába sorolható. A történet szerint van itt egy fiatal pár, Michelle és Allen, akik egy nap elhatározzák, hogy közös vacsorára hívják meg a szüleiket, és megosztják velük házasságkötési szándékukat. Ám az este egyáltalán nem úgy alakul, ahogy azt előre eltervezték: kiderül, hogy a szülők a múltból már jól ismerik egymást, ami meglehetősen ellentétes véleményekhez vezet a házassági tervet illetően. 

Hogy nem egy világmegváltó sztori? Így van, nem az, de ahogy a fentiekben is írtuk, néha kellenek olyan filmek is, amelyek nem akarják ezerrel terhelni sem az agyunkat, sem a szemünket, hanem csak és kizárólag a szórakoztatásra koncentrálnak. 

Azt pedig itt teljes mértékben megkapjuk, köszönhetően elsősorban az idősebb színészeknek: Susan Sarandon, Diane Keaton, Richard Gere és William H. Macy teljes erőből bolondozik, és csinál magából, illetve a helyzetből hülyét. Egyszer nézhető film tehát a „Talán igent mondok” – de az az egy egészen jó kikapcsolódást ígér. 

(Pécs, Cinema City)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában